Moszkva kész uránt dúsítani Irán számára

Vágólapra másolva!
Oroszország felajánlotta Iránnak, hogy uránt dúsít a busehri atomerőmű számára egy közös vállalkozás keretében - erősítették meg az orosz atomenergia-ügynökség (Roszatom) berkeiben csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az elképzelés szerint olyan vegyes vállalatot hoznának léte, amely Oroszországban dúsítaná az Iránban bányászott és elsődlegesen átalakított uránt, amelyet aztán iráni polgári atomlétesítményekben használnának fel - mondta egy orosz tisztségviselő.

Mindamellett Irán csak egy atomfűtőanyagot értékesítő vállalat társtulajdonosa lenne, nem pedig urándúsító üzemeké - magyarázta a terv finomságait a bennfentes az Interfaxnak, hozzátéve: így szavatolhatnák az atomsorompó-rendszer betartását, és Irán megalázása nélkül oldhatnák meg az atomprogramja körüli válságot.

Irán értesítette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy folytatja a kezdeti uránfeldolgozást iszfaháni nukleáris telepén. Ennek augusztusi újraindítása késztette az Európai Uniót, pontosabban Franciaországot, Németországot és Nagy-Britanniát az Iránnal folytatott tárgyalások megszakítására.

Az orosz terv szerint Irán csak uranium-hexafluoridot (UF6) állítana elő Iszfahánban. Ezt Oroszországba szállítanák és ott dúsítanák az orosz-iráni vegyes vállalat keretében, a NAÜ ellenőrzése alatt. Ezzel elkerülhető lenne, hogy Irán maga végezze a dúsítást, ami elvileg képessé teheti atombombához szükséges hasadóanyag előállítására.

Oroszország atomerőművet épít az iráni Busehrben. A jelenlegi megállapodások szerint Oroszország szállítana nukleáris fűtőanyagot ennek jövőre esedékes üzembe helyezéséhez, majd a kiégett fűtőelemeket visszaszállítanák Oroszországba.