Franciaország-szerte terjednek a zavargások

Vágólapra másolva!
Nyugat- és Dél-Franciaországban is a Párizs környéki zavargásokhoz hasonló rendbontásokra került sor. Dijon központjában autókat gyújtottak fel, de zavargások voltak Normandiában és Marseille-ben is. A párizsi külvárosokban összesen 400 autót lobbantottak lángra péntekre virradóra a randalírozók, de kevesebbszer kerültek összeütközésbe a hatóságokkal, mint az előző éjszaka. A rendőrök összesen 150 embert vettek már őrizetbe, a belügyminiszter szerint a zavargások "tökéletesen szervezettek".
Vágólapra másolva!

Tovább folytatódtak péntekre virradóra a franciaországi zavargások: a rendbontók eddig összesen négyszáz autót gyújtottak fel, főként a főváros vonzáskörzetében, de a korábbinál kevesebbszer tűztek össze a rendfenntartó erőkkel. A feszültség péntek hajnalban kezdett csillapodni, miután csütörtökön kétezer fős rendőri erősítést küldtek a térségbe.

Párizs szegény, főként bevándorlók lakta külvárosaiban péntekre virradóra immár a nyolcadik egymást követő éjszaka folytak zavargások. A rendbontások múlt csütörtökön kezdődtek a többségében afrikai bevándorlók által lakott Clichy-sous-Bois-ban, miután két fiatalt - a 15 éves Bouna Traorét és a 17 éves Zyed Bennát - halálos áramütés érte egy trafóházban. A helyiek szerint a két fiút a rendőrök kergették a halálba, a rendőrség azonban tagadja, hogy üldözték volna őket. Az ügyben nyomozás és belső rendőrségi vizsgálat is indult.

Leégett iskola, kiégett buszok

A randalírozó fiatalok péntekre virradóra országszerte összesen 400 autót és több raktárhelyiséget gyújtottak fel, főként Párizs külvárosaiban. Csak Seine-Saint-Denis megyében legalább 150 autó vált a lángok martalékává, egy iskola részben leégett. Közben Aulnay-sous-Bois-ban kigyulladt egy 15 ezer négyzetméteres szőnyegraktár, de a helyi rendőri szervek szerint ennek nem volt köze a zavargásokhoz. Le Blanc-Mesnilben ugyancsak kigyulladt egy raktárépület.

A francia fővárostól nyugatra fekvő Trappes-ban lángra lobbantottak egy buszgarázst is, amelyben 27 busz égett ki. A randalírozók a francia tévé három munkatárasát kirángatták autójukból, a kocsit egy bank bejáratába vezették, majd felborították és felgyújtották. Az eseményeket követően a televízió közölte, inkább távol marad a helyszíntől, mert a rendbontók láthatóan a kameráknak pózoltak.

Franciaországban nem szokatlan a gyújtogatásos randalírozás, egy csütörtöki rendőrségi jelentés szerint idén összesen 28 ezer autót gyújtottak fel különböző városi zavargások alkalmával az országban.

Rendbontások Párizstól távol is

Közben autógyújtogatásokról érkezett jelentés Franciaország más, Párizstól távolabb fekvő vidékeiről, köztük Bourgogne-ból, Normandiából, valamint Marseille környékéről is. Dijon központjában autókat gyújtottak fel.

Az erőszakos cselekmények komolyan érintették a Párizs külvárosaiba irányuló, helyi érdekű gyorsvasút (RER) egyik vonalát, amely áthalad a zavargások több színhelyén, és egyik végállomása a Roissy repülőtér. A vonatvezetők úgy döntöttek, hogy élnek "visszavonulási jogukkal", amely azokra az esetekre érvényes, amikor biztonságuk veszélyben forog. Így a vonalon csupán minden negyedik vonat közlekedett.

Fotó: EPA
Fotó: EPA

A rendbontók ugyanakkor a korábbinál kevesebbszer tűztek össze a rendfenntartó erőkkel. Öt rendőr azonban könnyebb sérüléseket szenvedett, miután a randalírozók megdobálták őket. Egyes jelentések szerint rájuk lőttek. A rendőrség csütörtökön húsz személyt helyezett rendőri felügyelet alá.

Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter egy internetes televízióinterjúban úgy vélekedett, hogy az éjszakai zavargások "tökéletesen szervezettek", és jelenleg a hatóságok azt keresik, hogy kik és miképp hangolják össze e cselekményeket. A rendőrség az elmúlt egy hét alatt 150 személyt vett őrizetbe, köztük többeket gyorsított eljárással ítéltek el közvagyonrongálás vagy szándékos, erőszakos tett címén. A Párizstól északra fekvő Drancy polgármestere szerint a helyzet "rendkívül súlyos és robbanásveszélyes", és amennyiben meghalna valaki a zavargásokban, a helyzet ellenőrizhetetlenné válhat.

Párizsban nyugalom van

Párizsban eközben az utcákon semmit sem lehet érezni az eseményekből - mondta el az [origo]-nak a francia fővárosban dolgozó Kis Zsuzsanna, aki szerint a média ugyan tele van a randalírozásokról szóló hírekkel, de a fővárosban teljes a nyugalom.

MTI/[origo]