Az aranylabdás elnökjelölt áll jobban Libériában

Vágólapra másolva!
Kedden tartják a libériai elnökválasztás második fordulóját, ahol George Weah aranylabdás labdarúgó és Ellen Johnson-Sirleaf korábbi pénzügyminiszter közül kell választaniuk a szavazóknak. A fiatalok kedvencének számító Weah az egy hónappal ezelőtti első körben 28, míg a nők és a tanult elit körében népszerű Vaslady 20 százalékot szerzett. A BBC News helyszíni tudósítója szerint ennek ellenére megjósolhatatlan a végeredmény.
Vágólapra másolva!

Kedden megkezdődött a libériai elnökválasztás második fordulója. Az egy hónappal ezelőtti első kör két legtöbb szavazatot kapott indulója közül kerül majd ki a nyugat-afrikai ország elnöke. A szavazás végeredménye mindeképpen eddig egyedülálló lesz: ha George Weah nyer, akkor aranylabdás focista lesz a libériai elnök, ha pedig ellenfele, Ellen Johnson-Sirleaf, akkor első alkalommal lesz afrikai országnak választott női vezetője.

A 39 éves Weah Libéria fővárosának, Monroviának az egyik nyomornegyedében született, és innen indult egyedülálló karrierje előbb kameruni csapatoknál, amíg 1988-ban fel nem fedezte az AS Monaco. Ezután játszott több francia csapatban, majd 1995-ben az AC Milanhoz szerződött. Ekkor kapta meg az Aranylabdát is, azaz ő lett a világ legjobb játékosa, első afrikaiként. A 20-dik évszázad legjobb afrikai játékosává is megválasztották. Később játszott az angol élvonalban is, idén nyáron tartott búcsúmeccsén pedig olyan világsztárok vettek részt, mint Sevcsenko, Ronaldinho, Henry, Roberto Baggio vagy Paolo Maldini.

Ellen Johnson-Sirleaf, az ENSZ fejlesztési szervezetének Afrikáért felelős korábbi igazgatója. A 66 éves Vaslady - ahogy támogatói nevezik - az Egyesült Államokban, a Harvardon szerzett jogi diplomát. Az 1970-es évek második felében Libéria pénzügyminisztere volt, az 1997-es választáson pedig pártja a második helyen végzett Charles Taylor véres kezű diktátor pártja mögött. Az egész országban jól ismerik, hiszen ő volt az elnöke a 2003-ban kötött békemegállapodást ellenőrző bizottságnak egészen addig, amíg be nem nevezett az elnökségért folyó versenybe.

A szavazóhelyiségek előtt a BBC News jelentése szerint hosszú sorok kígyóztak reggel óta, a részvétel azonban várhatóan elmarad az első fordulóétól, mivel sokan nem mennek el szavazni azután, hogy favoritjuk kiesett. A szavazás tisztaságára 15 ezer ENSZ-ellenőr és 3000 libériai rendőr felügyel.

Weah-nak kedvez, hogy az első fordulót 22 jelölt közül megnyerte a szavazatok 28 százalékával és főleg a fiatalok támogatták. A Vaslady 20 százalékot kapott, főleg a nők és a képzett elit támogatta. A BBC News helyszíni tudósítója szerint az eredmény ennek ellenére megtippelhetetlen. A választás fordulatot jelenthet Libéria történetében, ahol az elmúlt 20 évben egymást váltották a kegyetlenebbnél kegyetlenebb diktátorok.