Kivizsgálnák, ki beszélt a titkos CIA-börtönökről

2005.11.09. 7:06

Feltehetően egy republikánus párti szenátor szivárogtatta ki a Kelet-Európában található titkos amerikai börtönökről szóló információkat a sajtónak. A CIA felkérte az amerikai igazságügy-minisztériumot, hogy vizsgálja ki, ki volt ez. Demokrata párti politikusok széles körű vizsgálatot követelnek, amely során a titkos börtönöket és az ott őrzött foglyok életkörülményeit is megvizsgálnák.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) felkérte az igazságügyi minisztériumot, vizsgálja ki a terrorizmussal gyanúsított külföldi foglyokat őrző kelet-európai titkos börtönök létezésének kiszivárogtatását, mivel feltehetően törvénysértő módon adtak ki bizalmasnak minősülő információt a sajtónak.

A CNN hírtelevízió jelentése szerint egyelőre nem tudni, hogy a minisztérium indít-e hivatalos vizsgálatot. A The Washington Post a múlt héten számolt be arról, hogy a CIA több titkos börtönt működtet Kelet-Európában, ahol a terrorizmus elleni háborúban elfogott, és a világ elől eldugott külföldieket őrzik és hallgatják ki. Az amerikai kormány hivatalosan nem cáfolta ezeknek a börtönöknek a létezését, a megemlített kelet-európai országok viszont igen.

A republikánus párti vezetés arra gyanakszik, hogy az információt saját pártjuk egyik szenátora adta ki a The Washington Postnak. A lapban közölt információk egy részéről Trent Lott szenátor szerint ugyanis szó esett azon a találkozón, amelyet nem sokkal a cikk megjelenése előtt tartottak a republikánus párti politikusok Dick Cheney alelnökkel.

Bill Frist, a szenátus republikánus párti frakciójának a vezetője és Dennis Hastert, a képviselőház elnöke kedden levélben kérte a két ház hírszerzési bizottságaitól annak kivizsgálását, hogy a kiszivárogtatott információ titkosnak minősül-e, ki adta ki a lapnak és milyen károkat okozhat a nemzetbiztonságra nézve. Az előzőleg a kongresszusban köröztetett levél égbekiáltónak minősíti a kiszivárogtatást, amely veszélyeztetheti az amerikai nép és a hazai föld védelmét a terrortámadásoktól.

Demokrata párti politikusok úgy nyilatkoztak, hogy a kongresszusnak sokkal szélesebb vizsgálatot kellene indítania, és nem csak a kiszivárogtatásról, hanem a titkos börtönökről, a foglyok kínzásának, a velük való visszaéléseknek a botrányáról, valamint arról is, hogy George Bush elnök kormánya manipulálta-e az iraki háború előtt a bagdadi rezsim feltételezett tömegpusztító fegyvereivel kapcsolatos hírszerzési információkat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK