Megérkeztek Irakba a magyar tankok

Vágólapra másolva!
Átvette az iraki hadsereg azokat a harckocsikat és szállítójárműveket, amiket Magyarország ajánlott fel az arab országnak tavaly. A több mint száz, hadrendből kivont jármű október közepén hagyta el az országot.
Vágólapra másolva!

Az iraki hadsereg átvette azokat a magyar harckocsikat és szállító harcjárműveket, amelyeket Magyarország ajánlott fel az iraki fegyveres erőknek - jelentette be szombaton a bagdadi védelmi minisztérium.

Magyarország összesen 77, hadrendből kivont T-72-es harckocsit és 36 csapatszállító harcjárművet adományozott Iraknak. Az erről szóló megállapodás Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly év végi iraki látogatása után született meg, azt követően, hogy a NATO felkérte a nemzeteket, támogassák az arab ország stabilitásának megteremtését.

A felajánlott eszközök október közepén hagyták el Magyarországot. Az átvételre a Bagdadtól délre fekvő Tadzsi bázison került sor. Száleh Szirhán vezérőrnagy tájékoztatása szerint az iraki védelmi tárca több mint 3 millió dollárt költött a harcjárművek korszerűsítésére, de még ez is kis összeg ahhoz képest, amibe újonnan kerültek volna.