Ismét összeverekedtek az ukrán honatyák

Vágólapra másolva!
Ökölre mentek az ukrán honatyák a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) való belépéshez szükséges törvények elfogadásáról tartott szavazáskor. Immár másodszor próbálták tettlegességgel megakadályozni az ukrán parlamentben a létfontosságú jogszabályokról tartott vitát.
Vágólapra másolva!

A parlamentnek már sikerült egy törvényt elfogadnia az élelmiszer-egészségügyi előírások módosításáról, amikor kommunista és kormánypárti képviselők elkezdték taszigálni egymást, mialatt Arszenyij Jacenyuk gazdasági miniszter szóhoz próbált jutni. A WTO-tagságtól az ukrán mezőgazdasági termelőket és iparvállalatokat féltő kommunisták kiabáltak, zajongtak.

A vita megakadályozását célzó kommunista erőfeszítések ellenére a parlament végül első olvasatban még további három törvényt elfogadott, kettőt fémhulladékok és a szarvasmarha exportvámjának csökkentéséről, a harmadikat pedig a vámszabályozás módosításáról. Viktor Juscsenko elnök fontos célként jelölte meg a WTO-tagság elérését, amely vonzóbbá tenné az országot a külföldi beruházók számára.

Az ukrán honatyák előzőleg júliusban csaptak össze tettleg is a legfelsőbb tanácsban a WTO-tagságról tartott vitában. A csatlakozáshoz szükséges 14 új törvénynek eddig a felét sikerült elfogadni.