Kurdellenes merénylet miatt tiltakoznak Törökországban

Vágólapra másolva!
A kurdok lakta délkelet-törökországi városokon kívül már Isztambulban is tiltakozásokra és rendbontásokra került sor, amelyeket egy kurdellenes merénylet váltott ki. Török lapinformációk szerint ugyanis egy Semdinliben történt könyvesbolti robbantást a török csendőrség titkos ügynökei követtek el. A kormányfő nyugalomra intette az embereket.
Vágólapra másolva!

Nyugalomra intette a lakosságot Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, miután az ország főként kurdok lakta délkeleti részében újabb városokra terjed át az a tiltakozáshullám, amit egy állítólag a csendőrség által Semdinliben elkövetett kurdellenes merénylet váltott ki. Legutóbb már Isztambulban is voltak kurd megmozdulások.

A rendőrség szerdán az iraki-iráni határtérségben fekvő Hakkari településen a levegőbe leadott lövésekkel és könnyfakasztó gránátokkal próbálta meg szétoszlatni több száz kurd tüntető megmozdulását. Öt rendőr és tíz tiltakozó megsérült. Kedden a szomszédos Yüksekovában egy hasonló tiltakozó megmozduláson három ember vesztette életét, 16-an pedig megsérültek - közöttük hét rendőr.

A tüntetéseket az a több török lap által is közzétett értesülés váltotta ki, amely szerint a szintén kurdok lakta Semdinliben november 9-én a fegyveres erők kötelékébe tartozó csendőrség titkos ügynökei kurdellenes merényletet követtek el egy könyvesboltban. A merénylet elkövetésének gyanúját ráadásul megpróbálták a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terroristáira terelni.

Az Anadolu Ajansi félhivatalos török hírügynökség csütörtöki jelentése szerint rendbontás történt Isztambul többségében kurdok lakta Gazi Mahallesi nevű negyedében is, ahol ötven, álarcot viselő ember támadt egy piacra, feldöntötte az árusok asztalait, egymásra halmozta, majd felgyújtotta őket. A garázdálkodókat a kiérkező rendőrség kergette szét. Kagithanéban szintén elkendőzött arcú tüntetők randalíroztak: egy autóbusz ablakait beverték, majd felgyújtották a járművet. Senki nem sérült meg.

Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök szerint a törvény az állam alapja, és azok, akik megzavarják a közrendet, megfizetnek érte. A kormányfő egyben felszólította a lakosságot, hogy türelemmel várja meg az eredményét a Semdinliben történt események kivizsgálásának, és ne hagyja magát provokálni. A kormányfő szerint nem igaz az az állítás, amely szerint az ügyet a hatóságok igyekeznek eltussolni.