Újabb madárinfluenza-esetek Kínában

Vágólapra másolva!
Két újabb madárinfluenza-gócról számoltak be csütörtökön a kínai hatóságok. A két terület több száz kilométerre fekszik azoktól a helyektől, ahol korábban észlelték a járványt.
Vágólapra másolva!

Október 19. óta összesen 13 fertőzésgócról számoltak be Kínában. Az újabb eseteket a közép-kínai Hopej (Hubei) tartományban, illetve az északnyugati Hszincsiangban (Xinjiang) észlelték.

A hopeji Hsziaokan (Xiaogan) településen november 5-től november 11-ig 662 szárnyas pusztult el. A másik tartományban, Hotien (Hetian) városban 32 csirke pusztult el gyanús körülmények között. Mindkét esetben kimutatták a madárinfluenza H5N1-es törzsét.

A települések körüli 3 kilométeres körzetben minden szárnyast - közel 90 ezer állatot - elpusztítottak a hatóságok.

A kínai hatóságok kedden erősítették meg, hogy emberek is elkapták a vírust, és egy fiatal nő meg is halt a betegségben.