Harmadjára halasztották el a haiti választást

Vágólapra másolva!
Hivatalosan december 27-e a haiti választások új időpontja. Eredetileg november 13-án, majd 20-án lett volna a szavazás. A választást már harmadik alkalommal halasztják el az erőszak, illetve politikai viszályok és szakmai nehézségek miatt.
Vágólapra másolva!

Idén már harmadik alkalommal halasztják el a parlamenti- és elnökválasztást Haitin. A világ egyik legszegényebb országában ez lesz az első választás Jean-Bertrand Aristide elnök tavalyi elűzése után, de a politikai erőszak, jogi és logisztikai problémák, valamint a választási szakemberek alacsony száma eddig megakadályozták, hogy az eredeti időpontban megtartsák a szavazást.

A választást eredetileg november 13-ra tűzték ki, majd ezt mdosították 20-ra, aztén december 11-18 körülre. A legújabb - csütörtökön bejelentett időpont - december 27. Gerard Latortue ideiglenes kormányfő szerint ez már "biztos és végleges". A választás mielőbbi lebonyolítása azért fontos, mert az alkotmány értelmében 2006. február 7-éig fel kell állnia az új kormánynak. Egyesek szerint az újabb csúszás az ideiglenes kormány és a választási bizottság közötti viszálynak tudható be. Az elnöki posztra összesen 35-en, a 129 tagú parlamentbe több százan jelöltették magukat.

Az országban azonban még korántsem állt helyre a rend a tavaly februárban az elnök elűzéséhez vezető fegyveres felkelés óta. Cite Soleilben például egy hete tartanak a heves összecsapások az Aristide híveinek mondott fegyveres bandák és az országban állomásozó ENSZ-békefenntartók között. Tavaly ugyanakkor a politikai erőszakot több természeti csapás is követte, ezrek haltak meg az áradások és trópusi viharok okozta pusztításban.