Szerdán oszlatja fel magát az izraeli parlament

Vágólapra másolva!
Várhatóan szerdán oszlatja fel magát az izraeli parlament, hogy megnyissa az utat az előre hozott választások előtt.
Vágólapra másolva!

A parlament feloszlatásáról a szombat esti izraeli sajtó számolt be , idézve Reuven Rivlint, a kneszet elnökét. A korábbi menetrend szerint a törvényhozás már hétfőn szavazott volna saját feloszlatásáról, a szavazást azonban szerdára halasztották. A képviselők akkor szavaznak a parlament feloszlatásáról szóló törvényről.

A voksolás kimenetele aligha kérdéses, ugyanis a két nagy párt, a Likud és a Munkapárt vezetője, Ariel Saron miniszterelnök, illetve Amir Perec munkapárti vezető egyetértett az előre hozott választások megtartásában, továbbá ezzel kapcsolatban a február-márciusi időpontban.

Értesülések szerint Saron a lehető legkorábban tartaná meg a választásokat, azaz már februárban. Az erre vonatkozó végső döntés a parlament feloszlatása után születik meg.