Hálózsákakcióval óvnák a bécsi hajléktalanokat

Vágólapra másolva!
Hálózsákok vásárlására szólította fel a jómódúakat a bécsi Caritas. A jótékonysági szervezet ezer adakozót keres, aki megengedheti magának, hogy 35 euróért hálózsákot vásároljon, amelyet a bécsi hajléktalanoknak adnak át.
Vágólapra másolva!

A vasárnapi bécsi havazás is megerősítette annak a jótékonysági hálózsákakciónak az időszerűségét, amelyet a héten indított az osztrák Caritas a hajléktalanok megsegítésére.

A karitatív szervezet Adi Hirschal művésszel karöltve ezer olyan adakozót keres az 1,6 milliós fővárosban, aki hajlandó 35 eurót (kb. 8800 forint) áldozni hálózsák beszerzésére. Az akció elindítói szerint a jobb módúakat "nem hagyhatja hidegen, ha valaki fagyoskodik Bécs utcáin". Arra hivatkoztak, hogy "a szegénység és a hideg a legelkeserítőbb kombináció, különösen éjszaka".

A színész-énekes-zenész Hirschal jótékonysági koncertet is ad az akció sikere érdekében, és reméli, hogy a farkasordító hidegek beköszöntéig legalább 1000 hálózsákot tudnak majd beszerezni a bécsi hajléktalanoknak.

Christian Neumayer, a bécsi önkormányzat hajléktalanok megsegítésével foglalkozó osztályának a vezetője szerint 2300 szálláshelyet biztosítanak a hajléktalanoknak a városi hatóságok, és a szállások télen 95, nyáron pedig 90 százalékos telítettségűek. Úgy becsülte, hogy 500 és 800 közé tehető azoknak a száma, akik télen is a főváros utcáin élnek. Többségük pszichikailag képtelen felfogni: élnie kellene a hatóságok által felajánlott hajlékkal. Neumayer szerint évente körülbelül 3800-an használják az önkormányzati menedékeket Bécsben. Az összesen 2300 szálláshelyből 1000-et a városi önkormányzat, 1300-at pedig a vele szerződéses viszonyban álló szervezetek - például a Caritas vagy az Üdvhadsereg - biztosítanak.