Kezdődik a tárgyalás Koszovó jogállásáról

Vágólapra másolva!
Megkezdődött hétfőn a Koszovó jövőbeni státusának meghatározását célzó tárgyalássorozat, ahol kiderülhet: független állam lehet-e a jelenleg Szerbiához tartozó terület. A szerbek továbbra is elutasítják a tartomány függetlenségét, a koszovói képviselőház viszont elkezdte kidolgozni Koszovó alkotmányát.
Vágólapra másolva!

A szerbiai parlament hétfői határozatában ismét elutasította, hogy Koszovó független állam legyen a jövőben. A koszovói képviselőház pedig ezzel egy időben döntött arról, hogy hozzálát Koszovó alkotmányának kidolgozásához. A szerb és a koszovói politikusok is azt javasolják, hogy népszavazással szentesítsék a tartomány majdani jogállását. Az ENSZ által kinevezett koszovói kormányzó szerint a tartomány sorsa nem népszavazáson fog eldőlni, mert ez ellenkezne az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával.

Eközben megérkezett Pristinába Martti Ahtisaari, az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottja, és ezzel kezdetét vette a Koszovó jövőbeni jogállásának meghatározását célzó tárgyalássorozat. Ahtisaari Pristinában tárgyal Sören Jessen-Petersen koszovói ENSZ-kormányzóval, kedden a koszovói albán, szerdán a szerb vezetőkkel találkozik, azután Belgrádba, onnan pedig Podgoricába, Szkopjéba és Tiranába látogat.

Megfigyelők szerint igazi bravúr lenne a különmegbízott részéről, ha sikerülne tárgyalóasztalhoz ültetnie a belgrádi és a pristinai vezetőket, mivel az utóbbiak mereven elzárkóznak attól, hogy Koszovó jogállásáról közvetlen megbeszélést folytassanak a szerbiai vezetőkkel.

Jessen-Petersen rendkívül fontos, történelmi eseménynek nevezte a státustárgyalások megkezdését, mivel ezzel szerinte a Nyugat-Balkán közelebb kerül a tartós stabilitás megteremtéséhez. "A tárgyalások kezdetével kezdődik meg egyben a Balkán eme részében az utolsó probléma megoldása" - mondta az UNMIK vezetője.