Atommal fenyeget Észak-Korea az ENSZ-rovó miatt

Vágólapra másolva!
Nukleáris elrettentő erejének megezerszerezésével fenyegetőzött Észak-Korea mivel az ENSZ nemrégiben "súlyos aggodalmát" fejezte ki amiatt, hogy a külvilágtól hermetikusan elzárt országban megsértik az emberi jogokat.
Vágólapra másolva!

Az emberi jogok miatt marasztalta el Észak-Koreát az ENSZ közgyűlése a múlt héten. A phenjani külügyminisztérium nyilatkozata szerint a lépés Washington "abszurd próbálkozása", hogy megdöntsék az ázsiai országban fennálló rendszert. "A koreai nép megvédelmezi értékes szocialista rendjét és megezerszerezi nukleáris elrettentő erejét, hogy bármely helyzetre vagy esetre biztosítsa saját védelmét".

Az Európai Unió kezdeményezésére az ENSZ közgyűlése november 18-án 88 igen szavazattal 22 ellenében marasztalta el az emberi jogok Észak-Koreában "elterjedté vált, tömeges és súlyos megsértését". A beadvány utalt arra, hogy a sztálinista diktatúrában "kínzást alkalmaznak, nyilvános kivégzéseket rendeznek, halálos büntetéseket szabnak ki politikai okokból, és nagy számban léteznek büntető- és kényszermunkatáborok".

Dél-Korea tartózkodott a szavazásnál azzal érvelve, hogy igen szavazata negatív hatással lenne a megbékélést célzó erőfeszítéseire.