Ezer lengyel katona maradhat jövőre Irakban

Vágólapra másolva!
Lengyelország jövőre is fenntartana egy ezerfősnél valamivel nagyobb katonai egységet Irakban - közölte szerdán Czeslaw Piatas tábornok, lengyel vezérkari főnök.
Vágólapra másolva!

"Nincs szükség ezernél sokkal több lengyel katonára Irakban" - mondta a lengyel főtiszt Raymond Hénault tábornokkal, a NATO katonai bizottságának elnökével közösen tartott varsói sajtótájékoztatón. Czeslaw Piatas hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az iraki lengyel katonai jelenlét meghosszabbításáról a lengyel kormányfő és a lengyel elnök hoz végleges döntést, s ez egyelőre várat magára.

A lengyel sajtó tudni véli, hogy Varsó gazdasági ellentételezést vár a lengyel katonák küldetésének meghosszabbítása fejében. A lengyel vezetés a hírek szerint abban reménykedik, hogy a bagdadi kormány jövedelmező szerződéseket kínál lengyel vállalatok számára, elsősorban az olajipar területén.

Lengyelország, amely egy többnemzetiségű erőt irányít az arab ország Bagdadtól délre eső körzetében, a januári iraki választások óta 2400-ról 1400 fősre csökkentette katonai kontingensének létszámát.