A Ringier tanácsadója lesz Schröder

2005.11.24. 11:32

Tanácsadóként foglalkoztatja majd a volt német kancellárt a Ringier svájci székhelyű kiadóvállalat. Gerhard Schröder főleg nemzetközi kérdésekben segíti majd a céget. A nagy nemzetközi kiadóvállalat tíz országban, száz kiadványt jelentet meg.

A Ringier AG bejelentette, hogy Gerhard Schröder volt német kancellár a jövőben a vállalat tanácsadójaként fog tevékenykedni. Schröder januárban áll munkába a zürichi székhelyű, Magyarországon és más kelet-európai országban is érdekeltségekkel rendelkező, legnagyobb svájci kiadóvállalatnál. Schröder honoráriumáról nem tett említést a hírt bejelentő Michael Ringier.

A volt kancellár, akinek kormányfői megbízatása hivatalosan szerdán járt le, nem lesz a Ringier igazgató tanácsának tagja, csak konzultánsi szerepet vállal. Saját irodát kap majd Zürichben és főként nemzetközi kérdésekben áll majd a cég rendelkezésére. Schröder hivatalos munkaköre, nemzetközi politikai tanácsadó. Schröder még kancellárként úgy nyilatkozott, hogy ügyvédként fog dolgozni Berlinben, és nem törekszik felügyelő bizottsági tagságra német nagyvállatoknál.

Svájc legnagyobb kiadóvállalatának tíz nyomdája, és tíz országban száz kiadványa van, több mint tíz televíziós adást gyárt. A kiadó Svájcban a Blick bulvárlap mellett, számos folyóiratot (például Cash gazdasági lap) ad ki, illetve a Berlinben megjelenő Cicero című havilap is az övé. Magyarországon több napi- és havilapot, például a Népszabadságot, a Nemzeti Sportot, a Blikket, a Bravot és a Buci Macit jelenteti meg.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung információi szerint a kancellár még augusztusban - választási kampányát megszakítva - rövid magánlátogatásra utazott Svájcba. Asconában együtt vacsorázott körülbelül száz svájci és más európai országból érkezett vendéggel egy estélyen, amelyet Frank A. Meyer, a Ringier főtanácsadója szervezett.

[origo]/MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK