Az EU-ban is sértik a bevándorlók jogait

Vágólapra másolva!
Az Amnesty International jogvédő szervezet adatai szerint az uniós tagországokban is gyakran sérülnek az emberi jogok - legtöbbször a terrorizmus elleni harc nevében és a bevándorlási ügyek kapcsán. A jogvédők ezért felszólították az EU tagországait, hogy tartsák be a korábban vállalt nemzetközi megállapodásokat.
Vágólapra másolva!

A tíz évvel ezelőtt, 35 állam által kötött barcelonai megállapodás ellenére a partner országokban továbbra is folytatódnak a jogsérelmek, sőt az Európai Unió is egyre kevésé tartja be nemzetközi kötelezettségeit a terrorizmus elleni fellépés és az illegális bevándorlás terén - állítja az Amnesty International.

A jogvédő szervezet a Barcelonában született EUROMED egyezmény tizedik évfordulóján adott ki közleményt. Az egyezmény az EU és a földközi tengeri határainál fekvő országok partneri megállapodását rögzíti. E megállapodásnak, amely többek között a bevándorlást szabályozza, alapvető része, hogy a felek kötelezettséget vállalnak: országaik tiszteletben tartják az emberi jogokat.

"Általában nem az EU-t, hanem a mediterrán országokat szokták azzal vádolni, hogy megsértik a barcelonai megállapodás emberi jogi ajánlásait, de ma ez vád mindkét féllel szemben megfogalmazható," mondta Dick Oosting, az Amnesty International EU irodájának igazgatója. Oosting szerint, ha az EU nem kezelni lemaradásait, nem csupán alapító értékeit aknázza alá, hanem elveszti erkölcsi jogát, hogy déli partnerei jogsértéseit bírálja.

Az Amnesty International aggodalmát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a terrorizmus elleni harc és illegális migráció szabályozása érdekében a partnerországokra gyakorolt uniós nyomás további emberi jogi kihágásokhoz vezet a régióban

A szervezet azt javasolja az EU-nak, hogy a terrorizmus elleni intézkedéseket építsék a demokrácia és emberi jogok elvére, valamint tartsák be a menekültekre és bevándorlókra vonatkozó nemzetközi szabályokat.