Ismét házi őrizetbe vették Pinochetet

Vágólapra másolva!
Vád alá helyezték Augusto Pinochet chilei exdiktátort és újból házi őrizetbe vették emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt csütörtökön, röviddel azután, hogy az előző, korrupció miatti letartóztatásból szabadlábra került.
Vágólapra másolva!

Az előre valószínűnek tartott bírói döntés szerint a nyugállományú tábornokot felelősség terhelheti három ellenzéki elrablásáért és eltűnéséért az 1973-ban végrehajtott katonai puccs első éveiben. Emberi jogi szervezetek további 116 személyt tartanak számon, aki eltűnt az úgynevezett Colombo-hadműveletben, amelyben ez a három is, de a többiek nevében még nem indult meg a bűnvádi eljárás.

A chilei legfelsőbb bíróság szeptemberben vonta meg a mentelmi jogot az országot 1973 és 1990 között irányító tábornoktól, akinek uralma alatt ezrek vesztették életüket a politikai elnyomásban.

Pinochetet szerdán egy másik eljárásban adócsalással és okirat-hamisítással vádolták meg, s elrendelték házi őrizetbe vételét, de röviddel később óvadék ellenében szabadlábra került. Az egykori diktátor pénteken tölti be 90. évét.