Csak felfüggesztett a törökkanizsai magyarverőknek

Vágólapra másolva!
Több hónapos felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a törökkanizsai bíróság a városban tavaly történt tömegverekedés vádlottjait, akik több magyar fiatalt összevertek.
Vágólapra másolva!

Az ítéletről a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) számolt be. Eszerint a törökkanizsai városi bíróság ítéletében erőszakos viselkedés és könnyű testi sértés miatt az egyik támadót öt hónapos szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztette. Négy másik támadó ugyanilyen indokkal hat hónap szabadságvesztést kapott, szintén két évre felfüggesztve.

A tavaly május 31-én történt törökkanizsai (Novi Knezevac) tömegverekedésnek nagy visszhangja volt a Vajdaságban. Magyar fiatalok zártkörű mulatságot szerveztek egy kibérelt házban. Éjfél után húsz-harminc szerb fiatal érkezett a helyszínre gépkocsikkal, és megtámadta a szórakozókat. A magyar fiatalok nem tudtak védekezni a túlerővel szemben, sem elmenekülni. Súlyos sérüléseket szenvedtek, a helyszínre érkezett rendőrök szállították be őket a törökkanizsai kórházba.

A VMSZ Ágoston Gabriella ügyvédet bízta meg a sértettek jogi képviseletével, de az ügyvédet az idei év elején korrupció gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték, öt hónapon át tartották fogva. A párt ezért más ügyvéd bízott meg, és fedezte a jogi képviselet költségeit.