Megalázó újoncavatást lepleztek le a brit haditengerészetnél

Vágólapra másolva!
A királyi haditengerészetnél szolgáló, meztelen bírkozásra kényszerített újoncokról került napvilágra videofelvétel Nagy-Britanniában. A megalázó újoncavatásról szóló felvételeket a legnagyobb brit vasárnapi laphoz, a News of the Worldhöz juttatta el egy névtelenséget kérő veterán. A brit védelmi tárca azonnali vizsgálatot indított az ügyben.
Vágólapra másolva!

Vadállati brutalitású "újoncavató" szertartások és egyéb súlyos visszaélések zajlanak a brit királyi haditengerészetben. A történtekről a brit News of the World számolt be kicsempészett videofelvételek alapján. A felvételeken egyebek mellett az látható, hogy az elit 42-es kommandós egység Plymouth melletti laktanyájában két újoncot meztelen, szabadfogású sárbirkózásra kényszerítenek elöljáróik.

A 32 hetes kiképzést mintegy lezáró beavatási szertartáson 12 pucér katona vett részt, miközben mmásik 40 - ugyancsak meztelenre vetkőztetett - társuk körben állva nézte őket. Az eseményt két tiszthelyettes szervezte, egyikük sebészi öltözetben, míg a másikuk iskoláslánynak öltözve.

A pucér verekedől eleinte láthatóan szivaccsal bekötözött ököllel püfölték egymást, de a sebésznek öltözött előljáró - a felvétel tanúsága szerint - azt jelzi nekik, hogy küzdjenek puszta kézzel. Az egyik verekedésre kényszíretett újonc azonban ellenáll, mire az őrmester arcba rúgja úgy, hogy az állítólag eszméletét veszti. A felvételt kommentáló szakértők szerint a rúgás, ha halántékot ér, könnyen azonnali halált is okozhatott volna. A brit lap szerint a felvételt májusban készítette titokban egy tengerészgyalogos.

A filmet a lapnak átadó, névtelenségbe burkolózó veterán tengerészgyalogos szerint a szokásos "avatási" eljárások között szerepel még az újoncok elektrosokkos kínzása nemi szervükre erősített elektródákkal, meztelen kúszás tüskés bozótban és kigratás emeleti ablakokból ugyancsak tüskés bokrokba; utóbbi gyakran végződik lábtöréssel.

A brit védelmi minisztérium elismerte a felvétel hitelességét és azonnali szigorú vizsgálatot rendelt el. A tárca szerint a hadsereg "zéró toleranciát" alkalmaz az ilyen esetekkel szemben és "meghozza a megfelelő fegyelmi intézkedéseket".