Vágólapra másolva!
Egy belga nő hajtotta végre a pár héttel ezelőtti, iraki öngyilkos merényletet - állítja egy belga rádió. Korábban nem volt példa olyan esetre, hogy európai asszony ilyen akcióban vállaljon szerepet.
Vágólapra másolva!

Első ízben hajtott végre európai nő öngyilkos merényletet Irakban. Az asszony Belgiumban született, miután egy iszlám radikálishoz ment feleségül, áttért a muzulmán hitre - közölte kedden a Bel-RTL nevű, belga rádióadó. A Bel-RTL nem hozta nyilvánosságra a nő nevét és egyelőre a merényletről is csak annyit lehet tudni, hogy az néhány hete történt. Az európai titkosszolgálatokat figyelmeztették az esettel kapcsolatban.

Szakértők szerint a terroristák között, világszerte egyre több a nő, de az újdonság, hogy közülük immár az európaiak is hajlandóak öngyilkos merényletekre. Az elmúlt 25 évben, az összes öngyilkos terrorakció, mintegy 10 százalékát hajtották végre nők, de ők eddig, szinte kizárólag közel-keletiek, vagy délkelet-ázsiaiak voltak. Ez az első eset, hogy bizonyítottan egy európai nő is szerepet vállalt ilyen akcióban. A Bel-RTL szerint a titkosszolgálatok már felfigyeltek arra a jelenségre, hogy Európában egyre nagyobb a nők részvétele az iszlám terrorhálózatokban.