Német régész tűnt el Irakban

Vágólapra másolva!
Feltehetően elrabolták azt a német régészt, aki sofőrjével együtt tűnt el Irakban pénteken.
Vágólapra másolva!

Eltűnt egy német állampolgárságú nő gépkocsivezetőjével együtt Irakban - közölte Martin Jager, a washingtoni látogatáson tartózkodó Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szóvivője kedden. A nőnek és sofőrének pénteken veszett nyoma, felkutatására válságcsoportot hoztak létre - közölte a szóvivő.

ADR televízió kedd reggeli adása szerint a túszul ejtett német állampolgár régész, és a negyvenes évei elején jár. További részleteket nem tettek közzé. A televízió korábban azt jelentette, hogy a nőt elrabolták. Az ARD bagdadi irodájához egy videofelvételt jutattak el, amelyen a bekötött szemű nő volt látható a túszejtők között, akik azt követelték, hogy Németország szüntessen be minden érintkezést az iraki kormánnyal.

Németország Gerhard Schröder kancellársága idején ellenezte az iraki háborút és elutasította, hogy katonákat küldjön az arab országba, de részt vesz iraki katonatiszteknek és rendőröknek a szomszédos országokban történő kiképzésében. Az ország új konzervatív kancellárja, Angela Merkel javítani kívánja Berlin viszonyát az Egyesült Államokkal, de a múlt héten a NATO-nál tett látogatásán megerősítette: nem fogja engedélyezni, hogy németek Irak területén képezzenek ki katonákat az új iraki hadseregbe.