Hetvenezren tüntettek Hongkongban

Vágólapra másolva!
Mintegy hetvenezren tüntettek vasárnap Hongkongban. A felvonulók azt követelték, hogy a kínai hatóságok állítsák vissza az egykori brit koronagyarmaton az általános választások intézményét. A városállam kormányzóját és a hongkongi parlament tagjainak felét ugyanis jelenleg a kínai vezetés jelöli ki.
Vágólapra másolva!

A körülbelül hetvenezer hongkongi tüntető egy kalitkába zárt fehér madárszimbólum mögött vonultak fel. Ezzel a szerintük bebörtönzött demokráciát jelképezték. Egy hatalmas fekete transzparensen azt a követelésüket fejezték ki, hogy a Kínához 1997-ben visszacsatolt városállam kormányzóját maguk a hongkongiak választhassák meg. Ennek a posztnak a birtokolásáról jelenleg Pekingben döntenek.

A tüntetők ugyancsak kinyilvánították azt az óhajukat, hogy a hongkongi parlament tagjaira is teljes egészében a helybeliek voksolhassanak. Jelenleg a 60 fős testület képviselőinek a felét Peking jelöli ki, és a többi mandátum sorsáról döntenek a hongkongi választópolgárok.

A rendőri szervek hivatalosan nem közölték a tüntetők számát, de megfigyelők szerint a vasárnapi megmozdulás mérete jóval alatta marad a 2003-ban és 2004-ben lezajlott tüntetésekének, amikor a hétmillió hongkongi közül mintegy félmillióan vonultak az utcára.

A pekingi vezetés korábban már elutasította a politikai reformok megvalósítását, és maga a helyi kormányzat sem tartja helyesnek a teljes körű demokrácia helyreállítását, bár javasolja, hogy a kormányzót megválasztó testületet bővítsék ki. Ezt azonban az ellenzék csak félmegoldásnak ítéli meg. Hongkong 1997 óta hivatalosan a Kínai Népköztársaság Különleges Közigazgatási Területe, és széleskörű autonómiát élvez.