Több ezer brit meleg készül az egybekelésre

2005.12.05. 16:50

Hétfőtől jelezhetik szándékukat a brit meleg párok, hogy aláírnák az együttélésükről szóló okiratot. A homoszexuálisok regisztrált együttélését Nagy-Britanniában nem nevezik majd házasságnak, de a párok tagjait ugyanazok a jogok illetik meg, mint a házastársakat. Az első napokban kígyózó sorokra számítanak a hivatalokban, vannak ugyanis párok, amelyek évtizedek óta várnak erre a lehetőségre.

Harminckilenc éve várja Roger Lockyer és Percy Steven azt a napot, amikor hivatalosan is hűséget fogadhatnak egymásnak. A két férfit számtalan kellemetlen helyzet érte több évtizedes együttélésük során: amikor például a most 77 éves Roger kórházba került, és párja szeretett volna mellette maradni, az orvos megkérdezte, hogy rokona-e, mire ő azt felelte, hogy a "partnere". Mire az orvos azt kérdezte, hogy "az üzleti partnere, vagy micsoda?" - mesélte a 66 éves Percy Steven a BBC-nek.

A pár abban bízik, hogy jelentősen könnyebb lesz az életük azt követően, hogy Nagy-Britanniában törvény ismeri el a meleg párok együttélését. Bár hivatalosan nem hívják majd házasságnak a melegek regisztrált együttélését, de a párok tagjait pontosan ugyanazok a jogok illetik meg, mint a házastársakat.

A két férfi várhatóan elsők között áll majd sorban december 21-én a westminsteri irodában, ahol - tanúik jelenlétében - aláírják az együttélésüket igazoló okmányt. A hivataloknál már hétfőtől jelezhetik a párok a szándékukat, de a törvény szerint először december 21-én írhatják alá az együttélésükről szóló iratot.  
 
Négyezernél is több párra számít a brit esélyegyenlőségi miniszter, akik az első évben élnek az új törvény nyújtotta lehetőséggel, és regisztráltatják együttélésüket. A meleg párok ugyanis ezentúl közös tulajdont szerezhetnek, örökölhetnek egymás után. Brightonban még idén közel kétszáz szertartás várható - itt a legtöbb előjegyzés, összesen 510 pár jelezte, hogy a következő hónapokban hivatalosan is hűséget fogadna egymásnak. Szintén nagy az érdeklődés Londonban, Manchesterben és Birminghamben. 

A törvény szerint a pároknak először a helyi önkormányzatoknál kell bejelenteni a szándékukat. Az esküvőkkel ellentétben a bejegyzett partnerkapcsolat aláírásához nem követelmény, hogy nyilvánosság előtt történjen. A hivatalok egyelőre nem egységesek abban, hogy a meleg párok tarthatnak-e nyilvános szertartást, ahová a barátaikat is meghívják. Az esélyegyenlőségi miniszter szerint a törvény azt írja elő a hivataloknak, hogy tegyék lehetővé az együttélésről szóló okmány aláírását. "Amelyik hatóság vezetője nem teszi lehetővé a nyilvános szertartás megrendezését, annak lassan ideje lenne átlépnie a 21. századba" - tette hozzá a miniszter.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK