Több mint száz halott az iráni légikatasztrófában

Vágólapra másolva!
Több mint százan meghaltak, amikor Teherán egyik sűrűn lakott városrészére zuhant egy iráni katonai repülőgép kedden. A C-130-ason legalább kilencven ember utazott - mind életüket vesztették -, abban a házban pedig, amelybe a gép becsapódott, legalább 25-en haltak meg. Állítólag a kórházba szállított sebesültek száma is megközelíti a százat.
Vágólapra másolva!

Közel száz emberrel a fedélzetén Teherán egyik lakónegyedére zuhant egy iráni katonai szállítórepülőgép. A jelentések szerint C-130-as egy tízemeletes lakóházba csapódott bele, majd hatalmas tűzgömb keletkezett, és az épület is kigyulladt. "Szörnyű, ami itt van. Majd' megfulladok" - idézte a Reuters az iráni Vörösfélhold egyik helyszínen lévő munkatársát. Szemtanúk szerint a lezuhanó gép szárnyából lángok csaptak ki. A becsapódás előtt a gép átszakította a lakóház gázvezetékét.

A teheráni polgármester szerint a gépen senki sem élte túl a kataszrófát, a teheráni rádió szerint pedig legalább 25-en vesztették életüket abban az épületben, amelybe a gép becsapódott. Egyelőre nincsenek pontos adatok arról, hányan haltak meg a lakóházban, amelyben egy városi vezető szerint 250-en laktak. Egyes értesülések szerint több mint kilencven sérültet szállítottak kórházba.

A jelentések szerint a gépen 84 utas és 10 főnyi személyzet tartózkodott. A repülő katonákat szállított az ország délkeleti részén fekvő Bandár Abbászba, de a pilóta hajtóműproblémát jelentett rádión, majd visszafordult a Merhabad repülőtérre. Az iráni fővárost jelenleg sűrű szmog borítja a jelentős légszennyezés miatt - ezért bezárták az iskolákat is -, de azt nem tudni, hogy ez szerepet játszott-e a balesetben.

A gépen volt negyven újságíró és televíziós technikus is, akik egy Dél-Iránban tartott hadgyakorlatra utaztak tudósítani. A rendőrség feltételezése szerint az áldozatok között van a hadsereg több magas rangú parancsnoka is.

Az országban becslések szerint körülbelül 15 amerikai gyártású C-130-as szolgál, amelyek még az 1979-es iszlám forradalom, illetve az amerikai bojkott előtt kerültek Iránba a sah idején.