Az Egyesült Államok nem fizet váltságdíjat Irakban elrabolt túszokért, de minden rendelkezésére álló hírszerzési lehetőséget bevet annak érdekében, hogy megtalálja és kiszabadítsa őket - szögezte le George Bush amerikai elnök kedden Washingtonban.

Bush elnök abból az alkalomból nyilatkozott a sajtónak, hogy a Fehér Házban fogadta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) irányító Lee Jong-wook főigazgatót. "Bíróság elé fogjuk állítani ezeket az embereket, iraki barátainkkal együtt addig vadászunk rájuk, amíg kézre nem kerítjük őket, és közben terjeszteni fogjuk a demokráciát - hangsúlyozta az amerikai elnök.

Irakban egy szélsőséges csoport egy elrabolt amerikai polgári biztonsági tanácsadó megölésével fenyegetőzik arra az esetre, ha nem bocsátják szabadon az összes iraki foglyot. Elraboltak az országban négy külföldi békeharcost is, akik közül az egyik amerikai állampolgár.

 A terrorizmus elleni harcról szólva Bush elnök kijelentette: "Tudom, hogy győzni fogunk". Az ellenség szavai szerint elviselhetetlennek tartja a szabad társadalmat, s mást sem csinál, mint ártatlan életeket olt ki, csak hogy szerepelhessen a nyugati országokban a televíziók képernyőin.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos fogolyszállításaival kapcsolatos sajtóhíreket firtató kérdésre válaszolva az elnök kijelentette,: "Titkos programokról és műveletekről nem beszélek". Hozzátette, hogy az amerikai kormány nem folytat kínzást, és minden tőle jogilag telhetőt megtesz annak érdekében, hogy megvédje az amerikaiakat, miközben tiszteletben tartja az Egyesült Államok törvényeit. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok eddig is az volt a politikája és ezután is az marad, hogy nem visz foglyokat olyan országokba, ahol kínzást alkalmaznak.

"A terrorizmus elleni harc sikereinek az egy része az Egyesült Államoknak azon a lehetőségén alapul, hogy titkos műveleteket folytathat, amelyek mind az amerikai nép védelmét szolgálják" - tette hozzá.  "Két dolgot mondhatok el: először is tiszteletben tartjuk az Egyesült Államok törvényeit, nem kínzunk. Másodszor megpróbálunk mindent megtenni, amit csak tudunk, hogy megvédjük magunkat, miközben tiszteletben tartjuk a törvényeket" - hangoztatta az elnök. Bush elnök egyebek között emlékeztetett rá, hogy az amerikaiak sosem felejthetik el szeptember 11. leckéjét.

Scott McClellan fehér házi szóvivő később úgy pontosított, hogy "bizonyos esetben" az Egyesült Államok előre hivatalosan biztosítékot kér attól a országtól, ahová a foglyot áthelyezik, hogy nem fogják kínozni.

Általános háborút vívunk a terrorizmus ellen és számos országgal együttműködünk. Minden egyes ország szuverenitását tiszteletben tartjuk, és a jövőben is ezt tesszük." - mondta a szóvivő.

 "Vannak törvényeink, amelyek tiltják a kínzást. Vannak kötelezettségein, amelyekl általunk aláírt nemzetközi szerződésekből hárulnak ránk. A kínzás elleni (1984-es) genfi egyezmény kötelezettségét nagyon komolyan vesszük" - hangoztatta a szóvivő.

"De amiről szó van, az nem más, mint az a mód, ahogyan a háborút vívjuk a terrorizmus ellen, és ahogyan népünket, állampolgárainkat oltalmazzuk" - fejtegette McClellan. Hozzátette, hogy a hírszerzés segít "életeket menteni". "Kötelességünk, hogy a harctereken elfogott embereket kikérdezzük és információkat igyekezzünk szerezni, amelyek segítenek a támadások megakadályozásában" - mondta a Fehér Ház szóvivője.