Mintegy húsz fegyveres rátámadt szerdán az észak-iraki Kirkuk kórházára, hogy kiszabadítson egy férfit, aki a Szaddám Huszein megbuktatott diktátor felett ítélkező törvényszék egyik bírájának meggyilkolását tervező terrorista sejt egyik tagja.

Mintegy húsz fegyveres tört be a kórházba, géppisztolyból tüzet nyitottak a gyanúsított szobáját őrző rendőrökre, majd kiszabadították a foglyot - közölte a kórház biztonsági részlegének egyik vezetője. A fogoly az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló egyik iszlámista sejt tagja volt, amely a héten tervezett merényletet elkövetni Raid Dzsuhi, a volt iraki diktátor ügyében ítélkező törvényszék egyik bírája ellen. A sejtet a rendőrség szombaton számolta fel Kirkukban. A foglyot 11 társával együtt vették őrizetbe, elfogásakor a rendőrök megsebesítették. A támadás során három rendőr életét vesztette, és hat másik megsebesült - közölte a rendőrség és a kórház.

A rendőrség szombaton közölte, hogy a felszámolt iszlám szélsőséges sejt valamennyi tagja kirkuki és tikríti szunnita, és a kihallgatáskor bevallották, hogy Dzsuhi meggyilkolását tervezték.