A felső katonai vezetés tudott az iraki kínzásokról

Vágólapra másolva!
Magas rangú amerikai katonai parancsnokok tudtak arról, hogy az iraki biztonsági erők foglyokat kínoztak az ország különböző börtöneiben - tűnt ki a washingtoni védelmi minisztérium által szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumokból.
Vágólapra másolva!

Az első ilyen jellegű durva visszaélésre november 13-án derült fény, amikor amerikai és iraki katonák a belügyminisztérium egyik bagdadi börtönében 173 kiéheztetett iraki fogolyra bukkantak. Néhány foglyon durva kínzások nyomai voltak láthatók, s mindez ahhoz vezetett, hogy egy amerikai tábornok azonnal átvette a börtön ellenőrzését.

A Pentagon-dokumentumok ugyanakkor rávilágítottak arra, hogy George Casey tábornok, az Irakban állomásozó amerikai erők egyik vezetője már öt hónappal korábban memorandumot fogalmazott meg, s ebben felhívta a figyelmet arra, hogy az iraki biztonsági erőknek tiszteletben kell tartaniuk az alapvető emberi jogokat. A tábornok egyebek között beszámolt arról: a korábbi hónapokban jelentéseket kapott arról, hogy az iraki biztonsági erők durván kínozzák a foglyokat az ország egyes börtöneiben. A szóban forgó memorandum június 22i dátummal született, s azt Casey saját bevallása szerint továbbította az iraki kormánynak.

A tábornok mondandóját a következő szavakkal összegezte: "az iraki biztonsági erők által végrehajtott kínzások az iraki jog megsértését jelentik, s az amerikai erőfeszítések ellen hatnak."

A börtönkínzásokat azóta egy közös amerikai-iraki bizottság vizsgálja. Donald Rumsfeld védelmi miniszter pedig utasította az Irakban állomásozó amerikai parancsnokokat annak tisztázására, hogy az amerikai katonák milyen körülmények között avatkozhatnak be az esetleges kínzások megakadályozására.

Rumsfeld a nyilvánosság előtt egyetlen egyszer sem utalt arra, hogy tudott volna az iraki börtönökben zajló kínzásokról.