Biciklis merénylő robbantott Bangladesben

Vágólapra másolva!
Legalább öt ember meghalt, amikor nagy erejű pokolgép robbant egy észak-bangladesi városban. A rendőrség szerint a robbantást egy öngyilkos biciklis merénylő követte el.
Vágólapra másolva!

Biciklis merénylő robbantotta fel magát Banglades északi részén csütörtökön. A hatalmas erejű pokolgép legalább öt embert megölt, több tucatnyit pedig megsebesített. A detonáció Netrakonában történt, a város egyik zsúfolt utcáján. A rendőrség feltételezése szerint egy biciklis támadó robbantott, aki maga is életét vesztette. A településen alig néhány órával korábban hatástalanítottak egy ugyancsak nagy erejű pokolgépet. Egyelőre nem tudni, mi állhat a terrorcselekmény hátterében.

A dél-ázsiai országban az elmúlt hónapokban számos pokolgépes merényletet hajtottak végre szélsőségesek. A hatóságok azt gyanítják, hogy a terrorcselekmények mögött a Dzsumatul Mudzsahidín nevű betiltott szervezet áll, amely iszlám államot akar létrehozni a 90 százalékban muzulmán, de világi törvények által kormányzott Bangladesben. A szervezetet az idén tiltották be a szintén iszlámista Dzsagrata Muszlim Dzsanatával együtt, mert tagjaik a feltételezések szerint gyilkosságok, rablások és pokolgépes merényletek sorozatát követték el az utóbbi években.

Legutóbb a múlt héten robbantott két pokolgépet is - összesen 15 ember halálát okozva - a Dzsumatul Mudzsahidín, s ezt követően, december elején a hatóságok a szervezet több ezer hívét vették őrizetbe, köztük korániskolák tanulóit, arab nyelvtanárokat és iszlám hitszónokokat.