Alacsony részvétel az ispánválasztáson

2005.12.11. 12:59

Alacsony részvétel mellett választották meg vasárnap Szlovákiában a megye élén álló ispánokat. A Magyar Koalíció Pártját (MKP) a választáson jelentős vereséget szenvedett: a megyei közgyűlésekben csökkent képviselőinek száma, ráadásul egy megye élére sem delegálhat ispánt.

Elenyésző, 11,07 százalékos részvétellel választották meg Szlovákiában a hét végén az országot alkotó nyolc megye egy-egy első emberét, a megyék ispánjait. Az ország lakossága másodszor dönthetett arról, hogy kit akar látni a megyei közgyűlések képviselőtestületeiben és azok élén.

Két hete, a választás első fordulójában egyetlen ispánt sem sikerült megválasztani, de a megyei közgyűlések testületei az országosan 18,02 százalékos részvétel mellett is létrejöttek, a Magyar Koalíció Pártját (MKP) jelentős veszteségek érték. Ahol korábban erőfölénye volt, ott a szlovák pártok nyíltan magyarellenes megyei koalíciókat hoztak létre. A szlovák pártok egyedül Pozsony megyében léptek koalícióra a magyarok párttal. Korábbi mandátumaihoz képest a nyolc megyei közgyűlésben két hete az MKP 25 mandátumot veszített.

A második forduló vasárnap kihirdetett eredményei szerint: az MKP-nek öt megye közgyűlésében az eddigi 83 helyett csak 58 képviselője lesz, a testületek élén pedig egy se. A párt elnöke, Bugár Béla szerint az ellenzéki erők jelöltjeinek győzelme várható volt. A második fordulóban az MKP választói az előzőnél is kisebb számban vettek részt. A döntően magyarok lakta Dunaszerdahelyen a részvétel alig haladta meg a 4 százalékot.

KAPCSOLÓDÓ CIKK