Súlyos börtönbüntetést szabott ki a vukovári vérengzés feltételezett tettesei ellen hétfőn a háborús perekben eljáró belgrádi különbíróság. 16 vádlott közül nyolcat 20 ébv börtönre ítéltek.

Súlyos büntetéseket hozott hétfőn a háborús perekben eljáró belgrádi különbíróság a vukovári vérengzés feltételezett tettesei ellen: a 16 vádlott közül nyolcat a legsúlyosabb, húsz év börtönbüntetésre ítélt a törvényszék. Három vádlott 15 év börtönt kapott, egy vádlottat 12 év, egy másikat pedig öt évi szabadságvesztésre ítélt a belgrádi bíróság.

Az elítéltek valamennyien tagjai voltak az úgynevezett vukovári területvédelmi egységnek, amely önszerveződve vívta területfoglaló harcát, tevékenységét valószínűleg összehangolta a jugoszláv hadsereggel. A vukovári területvédelmi egység részt vett abban a vérengzésben, amelynek során 1991 novemberében a Vukovár melletti Ovcara mezőgazdasági telepen kivégeztek 192 személyt. A Nemzetközi Törvényszék (NT) vádat emelt három egykori jugoszláv katonatiszt ellen is, akiknek ügyében október közepén kezdett ítélkezni a hágai székhelyű bíróság.

Az ovcarai sertéstelepen történt vérengzés volt a legbrutálisabb bűntény, amelyet az 1991-95 között lezajlott horvátországi háborúban elkövettek a szerb milícia tagjai. A területvédelmi egységek tagjai hét-nyolc fős csoportokban végezték ki áldozataikat. A tömeggyilkosság tetteseinek elítélésére tíz évet kellett várni.

A húsz hónapja folyó per vége felé, november közepén az egyik vádlott sokkoló beismerő vallomást tett a tervszerű kivégzésekről, de az ügyészség ellene is a kiróható legsúlyosabb, húsz évi börtönbüntetést kért, mondván, a vádlottat nem lelkiismeret indítatta a beismerésre, hanem az, hogy menteni akarta a bőrét.

Nyugaton, kiváltképpen Hágában a szerb igazságszolgáltatás próbatételeként tekintettek a perre. Sem a hágai ügyészség, sem a pert figyelő belgrádi emberi jogi szervezetek nem emeltek kifogást a bírósági eljárás ellen, sőt, több alkalommal elismerően szóltak az ügyészek és a bírák szakszerűségéről.