Szabadon engedték szerdán Nigériában azt a 13 orosz tengerészt, akiket két éve vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy hajójukon 11 ezer 300 tonna lopott kőolajat szállítottak.

Az ügy meglehetősen megterhelte a nigériai-orosz viszonyt, mert Moszkva állítása szerint a panamai zászló alatt közlekedő, görög tulajdonú hajót nemzetközi vizeken fogták el, és ezért a nigériai hatóságoknak nem volt joguk eljárni a legénység ellen. Moszkva burkoltan a diplomáciai kapcsolatok megszakítását is kilátásba helyezte.

A tengerészeket szeptemberben óvadék ellenében szabadon engedték, de bevonták útlevelüket, valamint az orosz nagykövetségtől kértek garanciát arra, hogy a vádlottak megjelennek a bíróság előtt, amely akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhatott volna rájuk.

A lagosi szövetségi bíróság végül is hathónapos elzárásról hozott ítéletet, amely már kihirdetésekor hatályát vesztette, hiszen az orosz állampolgárok, két román és egy grúz társukkal két évet töltöttek el előzetes letartóztatásban. A tengerészek így várhatóan mintegy 10 napon belül hazautazhatnak. Moszkva hivatalosan elégedettségét fejezte ki az ügy megnyugtató lezárása kapcsán.

Ugyancsak szerdán jelentették be az orosz fővárosban, hogy januárban Moszkvába várják az afrikai ország igazságügy-miniszterét, aki orosz kollégájával végleges formába önti a két ország között kötendő kiadatási egyezményt.