Lemondott az üzbég belügyminiszter

Vágólapra másolva!
Lemondott a hazájában ellenzéki tüntetések véres leveréséért a kritika tárgyává vált belügyminiszter, Zokirjon Almatov.
Vágólapra másolva!

Lemondott posztjáról az üzbég belügyminiszter. A politikus Németországból hazatértekor jelentette be döntését Taskentben. Almatovot Németországban daganatos betegséggel kezelték. A politikus nagy port felkavarva menekült Németországból, mivel ott pert indítottak emberiesség elleni bűnök vádjával ellene az andizsáni vérengzés miatt.

A német szövetségi ügyészségnél két panaszt nyújtottak be ellene. A egyiket az andizsáni mészárlás nyolc túlélője és a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet, a másikat az Amnesty International (AI) szintén nemzetközi emberi jogi szervezet nyújtotta be a német jogban 2002 óta létező "egyetemes igazságszolgáltatási elvre" alapozva.

Az andizsáni túlélők és a HRW el akarták érni, hogy német bíróság ítélkezzen Almatov felett kínzások bűntette miatt, illetve hogy nyilvánítsák emberiesség elleni bűntettnek a májusi andizsáni mészárlást.