Hibáktól hemzsegett a beszlani mentés

Vágólapra másolva!
Mulasztásoktól és hibáktól hemzsegett a beszlani túszmentési akció - mondta szerdán a központi vizsgálat vezetője, aki elsősorban a helyi hatóságokat hibáztatta, amiért a korábbi felszólítás ellenére nem fokozták a körzetben található iskolák védelmét. A több mint háromszáz halálos áldozatot követelő beszlani túszdrámát párhuzamosan több hatóság is vizsgálja, az ügyészség épp a napokban jelentette be, hogy szerinte nem mulasztottak a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Mulasztásoktól és hibáktól hemzsegett a 2004-es beszlani túszdráma mentési akciója - mondta az orosz parlament előtt a központi vizsgálat vezetője, Alexander Torshin. Az észak-oszétiai hatóságok nem követték a központi utasításokat, részben ennek tudható be, hogy ilyen sokan meghaltak a megrohamozott iskolában - vélekedett a vizsgálat vezetője. Korábban a parlamenti vizsgálóbizottság is hibáztatta a mentési akció irányítóit, az ügyészségi vizsgálat ugyanakkor azt állapította meg, hogy a hatóságok semmilyen hibát nem követtek el a mentés során.

"A hírszerzésnek nem voltak arról konkrét információi, hogy terrortámadás készül, de néhány nappal a tragédia előtt figyelmezető táviratokat küldtek ebbe a körzetbe, hogy fokozzák az iskolák védelmét. Ennek azonban a helyi hatóságok nem tettek eleget" - mondta szerdán a központi vizsgálat vezetője.

Az áldozatok rokonai felháborodással fogadták a hétfői hírt, miszerint az ügyészségi vizsgálat nem állapított meg mulasztást. A hozzátartozók szerint az iskolát megrohamozó rendőrség legalább annyi ember életének kioltásáért felelős, mint a terroristák. Putyin elnök korábban azt ígérte, hogy ha a vizsgálatok mulasztást állapítanak meg, akkor az illetékeseket felelősségre vonják. Az elnök megvárja az összes vizsgálat befejezését, csak ezt követően nyilatkozik a felelősségre vonásokról - írja a BBC.

A túszejtők közül egyetlen csecsen férfit tudtak elfogni a hatóságok, őt emberöléssel és terrorizmussal vádolják. A férfi ártatlannak vallotta magát.

Tavaly szeptember 1-jén, a tanévnyitó alatt támadt egy beszlani iskolára zömmel csecsenekből és ingusokból álló kommandó. A túszejtők a tornaterembe terelték össze foglyaikat, ahol számos robbanószerkezetet helyzetek el a földön, a falakon, a kosárlabdapalánkokon. A hatóságok ugyan tárgyalni kezdtek a fegyveresek követeléseiről, ám az egyezkedés három napig nem hozott eredményt. Eközben az iskolában tarthatatlanná vált a helyzet, a túszoknak nem volt mit inniuk a nagy hőségben, és még vécére sem engedték ki őket fogva tartóik.

A túszdráma akkor torkollott vérfürdőbe, amikor máig ismeretlen okokból két robbanás rázta meg az épületet. A túszok menekülni kezdtek, a terroristák utánuk lőttek, az iskola körül állomásozó orosz biztonsági erők pedig lerohanták az épületet. A kitört káoszban 318 túsz - köztük 186 gyerek - 10 orosz kommandós, a vészhelyzetekért felelős tárca 2 alkalmazottja, valamint egy helyi túszmentő vesztette életét.