Akut probléma lett a terrorizmus - fegyveres konfliktusok 2005-ben

Vágólapra másolva!
Több, évtizedek óta tartó konfliktusnak, megszállásnak is vége lett idén: Szíria kivonult Libanonból, az IRA leszerelt, az acehi lázadók befejezték a harcot, Dél-Szudánban megegyeztek, Izrael kivonult a Gázai övezetből. A terroristák azonban nem pihentek: robbantottak Londonban, Sarm-es-Sejkben, Ammánban. Folytatódtak a harcok Irakban, Csecsenföldön, Afganisztánban, Izraelben. Nőtt az iráni és észak-koreai nukleáris fenyegetés, de egyre szorul a hurok a délszláv háborús bűnösök körül.
Vágólapra másolva!

Februárban hatalmas robbanás rázta meg Bejrútot: megölték Rafik Haríri volt libanoni miniszterelnököt. A merényletben nagy szerepe volt Szíriának, a gyilkosság komoly tiltakozásokat eredményezett a libanoni szír katonai jelenlét ellen, végül még tavasszal kivonták a három évtizede ott állomásozó szír csapatokat. Az ezt követő választásokon szírellenes erők győztek, de a szír-barát elnök a helyén maradt. A Haríri-merénylet hátterét vizsgáló ENSZ-bizottság több magas rangú szíriai tisztségviselő szerepét tárta fel ősszel, egyikük öngyilkos lett.

Májusban a kelet-üzbegisztáni Andizsánban több száz embert öltek meg a kormánycsapatok, miután a helyiek tisztázatlan körülmények között feltehetően fegyverrel kiszabadították bebörtönzött vallási vezetőiket. Az események pontos lefolyása máig nem tisztázott, a hivatalos üzbég álláspontot, miszerint terrorizmusról van szó, szemtanúk tucatjainak beszámolói cáfolják. Taskentben novemberben 14-20 éves börtönre ítéltek 15 andizsáni lázadót.

Júliusban robbantás történt a londoni metróban és egy emeletesbuszon, a 7-ei, a négy elkövetővel együtt 56 halálos áldozatot követelő merényletsorozatot két hét múlva újabb - sikertelen - kísérlet követte. A nyomozás során kiderült: az elkövetők muzulmán brit állampolgárok voltak. A példátlan támadás és további hasonló fenyegetések miatt tovább szigorították a brit terrorellenes törvényt.

Ugyanebben a hónapban a népszerű egyiptomi nyaralóhelyen, Sarm es-Sejkben követtek el robbantássorozatot, amelyben közel hetven ember vesztette életét, több mint 200-an megsebesültek. A merényleteket egy al-Kaida csoport vállalta magára, az egyiptomi hatóságok számos gyanúsítottat letartóztattak, közülük több menekülni próbálót le is lőttek.

Forrás: [origo]
A londoni merénylők

Törökországban augusztusban néhány hónapos egyoldalú tűzszünetet hirdettek a kurd felkelők, de előtte súlyos összecsapások voltak az ország keleti részén, és több robbantást is elkövettek népszerű tengerparti nyaralóhelyeken, illetve Isztambulban kurd szeparatisták. Novemberben országszerte tiltakozó megmozdulásokat váltott ki egy feltehetően török titkosrendőrök által elkövetett kurdellenes merénylet.

Novemberben a jordániai Ammánban robbantottak több luxusszállodánál. A több mint hatvan halottal járó hármas robbantást a jordániai számazású, Irakban tevékenykedő Abu Muszab az-Zarkavi vállalta magára. Az áldozatok java része helyi lakos volt, a merénylet hatalmas felháborodást és terrorizmus-ellenes tüntetéseket eredményezett az arab királyságban.

Irakban is folytatódtak az erőszakos cselekmények és az emberrablások. A robbantások célpontjai egyre inkább a nyugati szövetségesekkel együttműködö új iraki rendőrség és katonaság egységei, illetve az idén három alkalommal tartott szavazásokon résztvevők voltak. Pozitívum ugyanakkor, hogy az év végi végleges parlamenti választások ellen már jóval kevesebb merényletet követtek el, mint az év elején rendezett ideiglenes nemzetgyűlésről szóló szavazáson.