Szabadon engedték péntek este a Gázai övezetben a héten elrabolt három brit túszt - közölte Kamal as-Sarafi gázai palesztin parlamenti képviselő.

A túszokat elengedték és úton vannak a gázai El Dira szálloda felé - mondta a palesztin képviselő. Egy nevének elhallgatását kérő brit illetékes is megerősítette, hogy az elengedett segélymunkás és  szülei Gáza városba tartanak.

Sarafi az al-Mezan nevű emberi jogi szervezet igazgatója, amelynek egyik munkatársát, a 25 éves Kate Burtont szüleivel együtt két fegyveres elrabolta szerdán a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban.

A Gázai övezetben elrabolt külföldieket általában néhány órán belül szabadon engedik. Az emberrablók, akik váltságdíjat vagy cserébe foglyok elengedését követelik, általában azonnal kapcsolatba lépnek tárgyalás céljából a hatóságokkal.

Szemtanúk korábban elmondták, hogy a segélymunkásnőt és látogatóban lévő szüleit az egyiptomi határnál lévő városban két fegyveres kirángatta gépkocsijukból és egy másik gépkocsiba tuszkolták, majd elhajtottak velük.