Illegálisan tettek meddővé ötven cseh nőt

2005.12.30. 12:32

Több mint ötven, többségükben roma nőt tettek meddővé törvényellenesen Csehországban - derítette ki az ombudsmani vizsgálat. Csehországban már korábban is több illegális sterilizációra derült fény, akkor szintén romákat tettek meddővé. Az ombudsman szerint azonban a mostani esetek mögött nincs faji megkülönböztetés.

Több mint ötven, többségükben roma nőt tettek törvényellenesen meddővé Csehországban - közölte az ország ombudsmana vizsgálatai alapján. "55 és 58 közöttire tehető az illegális sterilizálások száma" - mondta Otakar Motejl csütörtök este az állami televízióban. Az ombudsman ezt a megállapítást azon vizsgálat eredményei alapján tette, amelyet az egészségügyi minisztériummal közösen végzett az elmúlt évben.

A sterilizáltakról szóló dokumentumok között nincs nyoma sem a nők beleegyező nyilatkozatának, sem annak az igazolása, hogy a beavatkozás előtt megkapták a szükséges tájékoztatásokat. Az ombudsman szerint ezeknek az eseteknek nincs faji megkülönböztető jellege.

Egy fiatal roma nő panaszára az északkelet-csehországi Ostrava bírósága novemberben olyan határozatot hozott, amely szerint az illetőtől bocsánatot kell kérni az általa négy évvel ezelőtt elszenvedett erőszakos sterilizálás miatt, de kártérítésre nem jogosult. Ez volt az első olyan panasz az országban, amelyet bíróság kivizsgált, pedig az ombudsman adatai szerint az elmúlt 30 évben már 80 roma nő tett panaszt kényszersterilizáció miatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK