Földcsuszamlás sodort el egy indonéz falut

Vágólapra másolva!
Akár kétszáz ember is meghalhatott, amikor hatméteres sárlavina temetett be egy falut Indonézia Kelet-Jáva tartományában. A 700 fős Sijeruk lakosainak többsége éppen a reggeli imán vett részt, amikor a szerencsétlenség történt. A földcsuszamlás porrá zúzott 102 házat és a zsúfolt mecsetet is.
Vágólapra másolva!

Több mint kétszáz ember is odaveszhetett Indonéziában, Jáva szigetén egy faluban, a heves esőzések kiváltotta földcsuszamlásban. A mentőalakulatok eddig 14 áldozat holttestére bukkantak rá, de sokan attól tartanak, hogy több mint tizenötször ennyi ember vesztette életét.

A szerdán, pirkadat előtt a Sijeruk nevű falut elmosó földcsuszamlás idején a 700 lakos nagy része éppen a mecsetben imádkozott. A hatméteres sárlavina több mint száz házat temetett maga alá, és porig rombolta a mecsetet is. Délelőtt ráadásul volt egy újabb, de kisebb sárlavina is.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hány ember veszett oda, a közeli Banjarnegara rendőrsége szerint körülbelül 500 ember maradt életében a 722 közül. A faluban buldózerekkel igyekeznek eltakarítani a törmeléket.

A héten ez már a sokadik sárlavina a térségben, a földcsuszamlások eddig 77 ember életét oltották ki Kelet-Jáván, és számos települést elvágtak a külvilágtól. A térségbeli, magukat főleg kávéültetvényekből fenntartó falvak többsége folyópartokon áll, ráadásul a környékbeli hegyeken szinte minden erdőt kiirtottak - jelentette a Reuters.