Zarándokok millióit várja januárban Mekka

2006.01.04. 12:37

Idén is több millió muszlim zarándokot várnak Mekka szent városába a szokásos zarándoklatra, a haddzsra. A Kába kő megkerülése mellett a zarándoklat csúcspontja a sátán megkövezése, amikor a zarándokok megdobálják a gonoszt, és megszabadulnak bűneiktől.

Több millió embert várnak idén januárban a szaúd-arábiai Mekka szent városába, a szokásos éves zarándoklatra. A haddzs (a mekkai zarándoklat) idén január 1-jén kezdődött, és egy hónapon át tart majd. Tavaly a haddzs csúcspontján 2 millióan imádkoztak egyszerre a Mekka melletti Arafat-hegyen.

A mekkai zarándoklat az iszlám vallás öt oszlopának egyike. Az öt oszlop azokat a szabályokat jelenti, amelyeket minden hithű muszlimnak meg kell tartania egész életében. Ezek közé tartozik a hitvallás (Allah az egyetlen isten és Mohamed az ő prófétája), a napi ötszöri ima, az elesettek segítése (alamizsnálkodás), a ramadán havi böjt és a mekkai zarándoklat, amit minden muszlimnak életében legalább egyszer meg kell tennie, ha egészsége megengedi.

A zarándoklat idején a szaúdi hatóságok speciális vízumokat állítanak ki a szent ünnepre érkezőknek, számos légitársaság pedig külön ajánlatokkal várja a Mekkába utazókat. A Kába követ őrző mekkai nagymecsetbe csak muszlimok léphetnek be. Asszonyok csak férfiak társaságában vehetnek részt a zarándoklaton vagy társaikkal, csoportosan, de ekkor is magukkal kell vinniük egy engedélyt, amely bizonyítja, hogy valamelyik férfi családtagjuk hozzájárult a zarándoklathoz.

A zarándoklat egyik legfontosabb része a Kába kő körüljárása. Először négyszer kell megkerülni gyorsan, majd háromszor jóval közelebbről és jóval lassabban az óramutató járásával ellentétesen. Ezután hétszer meg kell tenni az utat oda-vissza a Szafa- és a Marva-hegy között. Ez az úgynevezett kiszarándoklat, amit az év bármely időszakában lehet teljesíteni.

A nagy zarándoklatot, már csak az iszlám holdév 12. - idén januárra eső - hónapjában végezhetik el a muszlimok. A zarándoklat ezen részében el kell látogatni az Arafat-hegyre és egy délutánt el kell ott tölteni. Ezután a zarándokok ellátogatnak a Mekka mellett található Mina városában, ahol jelképesen megkövezik a sátánt. A gonoszt Mina három oszlopa jelképezi, ezekre kell hajítani a követ. A legtöbb zarándok a sátán megkövezése után leborotválja fejét, amely a bűnöktől való megtisztulást jelképezi. Ezután ismét a Kába körüljárása kezdődik, amivel lezárul a zarándoklat.

A haddzsot minden szinte minden évben tragédiák kísérik. Egy török hírügynökség jelentése szerint már most is 24 török zarándok vesztette életét. A halál oka szívelégtelenség volt. A legtöbb probléma azonban a sátán megkövezésekor szokott történni, amikor hatalmas tömegek tapossák egymást, hogy követ dobjanak a gonoszra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK