Gránáttal lőttek egy buszt Koszovóban

Vágólapra másolva!
Gránátot lőttek ki egy távolsági buszra Koszovóban, az incidensben senki nem sérült meg - közölték csütörtökön hivatalos forrásokból.
Vágólapra másolva!

A támadást szerda este követték el a Koszovó déli csücskében található Dragas és a szerb főváros, Belgrád között közlekedő járat ellen, a Pristina és Prizren közötti útszakaszon. Rendőrségi tájékoztatás szerint rakétagránát találta el a busz hátsó részét, de nem robbant fel a lövedék.

Az utasok egy másik busszal folytatták útjukat, Koszovó közigazgatási határáig rendőrségi kíséret mellett. A rendőrség vizsgálja a támadás körülményeit. A szerb rendszámú járművön 57-en utaztak, többségükben koszovói albánok, de csaknem ugyanannyi koszovói szerb is. Tavaly decemberben hasonló incidens ért egy másik buszt, akkor sem sérült meg senki.

A hatóságok számítanak rá, hogy az 1999 óta ideiglenes ENSZ-igazgatás alatt álló, többségében albánok lakta szerb tartomány jövőbeli jogállásáról kezdett tárgyalások kiélezik majd a nemzetiségi feszültségeket.