Zavahri felszólította Busht veresége elismerésére

Vágólapra másolva!
Az al-Kaida terrorhálózat második számú vezetője egy új videoüzenetében üdvözölte "az iszlám iraki győzelmét, amellyel csapatcsökkentésre kényszeríti az amerikai erőket", és felszólította George Bush amerikai elnököt, hogy ismerje el vereségét.
Vágólapra másolva!

Ajman az-Zavahri üzenetéből részleteket mutatott be pénteken az al-Dzsazíra pánarab műholdas televízió. Az Oszama bin Laden helyettesének tartott terroristavezér emlékeztette az amerikai elnököt: több mint egy évvel ezelőtt azt mondta neki egy akkor nyilvánosságra hozott felvételen, hogy az amerikai erők Irakból való távozása csak idő kérdése. "Lám, most tárgyalnak a mudzsahedekkel" - állapította meg az új felvételen.

Bush az év végén arra kényszerült, hogy bejelentse az amerikai erők kivonását - jelentette ki Zavahri, arra utalva, amit az amerikai védelmi miniszter december 22-én mondott. Donald Rumsfeld akkor jelezte, hogy az amerikai erők hamarosan elkezdik 138 ezer fő alá csökkenteni iraki kontingensük létszámát, ami azt jelenti, hogy hozzávetőleges döntés született arról: a korábbi tervekkel ellentétben nem vetik be a szárazföldi hadsereg két újabb dandárját az arab országban.

Bush soha nem határozta meg a csapatkivonás konkrét menetrendjét, de szerdán azt mondta, hogy ha Irakban biztonsági és politikai téren további javulás várható, akkor a "lehetséges igazítást" megbeszélik az iraki vezetőkkel.

Zavahri szerint az elnöknek azt is el kell ismernie, hogy az amerikaiakat Afganisztánban is legyőzik, sőt le fogják győzni Palesztinában is. Az al-Dzsazíra hírolvasója szerint a felvételt decemberben készítették, de további részleteket nem közölt vele kapcsolatban.