Isztambulban is megjelent a madárinfluenza

Vágólapra másolva!
Már hét személy szervezetében mutatták ki Törökországban a madárinfluenzát, öt embernél annak legveszélyesebb, H5N1-es törzsét. A betegség a fővároson kívül Isztambulban is felütötte a fejét. Törökország-szerte összesen 15 madárinfluenza-gócot mutattak ki.
Vágólapra másolva!

Madárinfluenza-gócot találtak Törökország európai részén, Isztambul egyik peremkerületében - közölte az ankarai mezőgazdasági minisztérium. A város egyik külső kerületéből, Kücükcekmecéből származó állatok szövetmintáiban is a betegség vírusát mutatta ki a laborvizsgálat. A minisztérium közleményéből nem derült ki, hogy a betegség emberre is veszélyes H5N1 vírusáról van-e szó.

Az ankarai mezőgazdasági minisztériumban szabadságolási tilalmat rendeltek el a munkatársak számára. A laboratóriumi vizsgálatok időközben az ország 81 tartományából tízben erősítettek meg madárinfluenzás megbetegedéseket. A fertőzött területek között van Isztambul, Bursa és Ankara. Országszerte összesen 15 madárinfluenza-gócot mutattak ki.

Egy öt- és egy nyolcéves gyermeket kezelnek madárinfluenza gyanújával a kelet-törökországi Van kórházában. A laboratóriumi vizsgálatok mindkettejük szervezetében kimutatták a madárinfluenzának emberre is veszélyes vírustörzsét. Az utóbbi napokban három gyermek halt meg ebben a kórban ugyanezen a klinikán. A betegség halálos áldozatai testvérek voltak, az iráni határon fekvő Dogubeyazitból származtak.

Időközben madárinfluenza-gyanús emberi megbetegedésekről érkezett hír Ankarából is. Tizenkét személyt helyeztek orvosi megfigyelés alá. Három embert kórházba szállítottak ugyancsak a betegségre utaló tünetekkel, s mindhármuknál pozitív eredményt mutatott a laboratóriumi vizsgálat - jelentették be vasárnap Ankarában.

Kemal Onal kormányzó szerint két gyermekről és egy felnőttről van szó. Onal arról nem szólt, hogy a fővárosi betegek esetében is a kór H5N1 vírusát mutatták-e ki, amely a három gyermek halálát okozta. Vasárnapi hírek szerint összesen hét személynél fedeztek fel madárinfluenzát Törökországban, közülük ötnél a H5N1-ről van szó.

Az ankarai bejelentés előtt, vasárnap reggel megkezdődött 1500 házi szárnyas levágása a Fekete-tenger mentén fekvő Zonguldak tartomány két falujában - jelentette az Anadolu hivatalos török hírügynökség. A tömeges leölés előzményeként a két településről több elhullott baromfi tetemét küldték el Isztambulba laborvizsgálat céljából. Hasonló kényszervágásra került sor a Márvány-tenger partján elterülő Bursa tartományban is.

Országosan már tizennégyezer tyúkot, kacsát és más baromfit öltek le. A hatóságoknak nehéz dolguk van, mert az érintett térségekben élő gazdák közül sokan indokolatlannak tartják az állatok tömeges elpusztítását, és igyekeznek kivonni aprójószágukat az óvintézkedések alól. Legtöbbjük számára ugyanis a baromfinevelés jelenti az egyetlen megélhetési forrást.

Az oroszokat eltanácsolják Törökországtól

Az orosz hatóságok felszólították az ország állampolgárait, hogy a madárinfluenza terjedése miatt ne utazzanak Törökországba. A törökországi járványhelyzet igen komoly - fogalmazott vasárnap az orosz járványügyi hatóság vezetője. Mint közölte, az orosz hatóságoknak elsősorban azokra kell összpontosítaniuk a figyelmüket, akik Törökországból és a vele szomszédos országokból - például Örményországból - hurcolhatják be a vírust orosz földre. Moszkvai utazási irodák az elmúlt héten nem jelezték a törökországi turistautak lemondását.