Újra sztrájk bénítja a londoni metrót

Vágólapra másolva!
Alig egy héten belül a második munkabeszüntetésre készülnek a londoni metró dolgozói. A sztrájkolók a metrót érintő átszervezések miatt tiltakoznak, amelyek szerintük burkolt elbocsátásokkal járnak.
Vágólapra másolva!

Újabb 24 órás metrósztrájk kezdődött vasárnap este Londonban. Ez már a második munkabeszüntetés egy héten belül. A legnagyobb brit közlekedési szakszervezet, az RMT legutóbb éppen újév éjszakájára hirdetett sztrájkot, bár az viszonylag csekély mértékben érintette az olyankor hagyományosan a londoni belvárosba özönlő százezrek közlekedését.

Az RMT azért döntött a munkabeszüntetésekről, mert a londoni metrót üzemeltető London Underground (LU) munkaátszervezései szerintük burkolt elbocsátásokkal járnak és veszélyeztetik a biztonságot is. Az LU ugyanakkor azzal érvel, hogy csak a szakszervezettel tavaly nyélbe ütött, a 35 órás munkahét és az 52 nap fizetett szabadság bevezetéséről intézkedő egyezségnek szerez érvényt az átszervezésekkel.

Ez utóbbiaknak az RMT által leginkább kifogásolt eleme, hogy számos állomáson bezárják a jegypénztárakat, és a személyzetet peronszolgálatra helyezik át. Az érdekképviselet szerint ez a tervezett elbocsátási hullám első lépése. Ezt azonban a London Underground rendre és határozottan cáfolja.

Az átszervezés a tervek szerint február 5-én kezdődne, és az LU egyelőre elveti azt a szakszervezeti követelést, hogy a további egyeztetések érdekében halasszák el. A vállalat vezetése azzal érvel, hogy mivel terjed az előrefizetett elektronikus jegyek használata, a jegypénztárak forgalma folyamatosan hanyatlik; vannak olyan állomások, amelyek pénztárai óránként átlagosan egy menetjegyet adnak el.

A 400 kilométeres londoni metróhálózat 275 állomásán hatezren dolgoznak; a hétfő estig tartó sztrájkban az RMT várakozásai szerint négyezren vesznek részt. A londoni metrót évente egymilliárd utas használja.