Az ENSZ-szel fenyegetik a nyakaskodó Iránt

Vágólapra másolva!
Várhatóan az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszik Irán ügyét, miután Teherán kedden megnyitott több, évek óta lezárt atomlétesítményt. A Nyugat attól tart, hogy Irán atomfegyver előállítására törekszik, noha ezt a teheráni vezetés tagadja. Arról, hogy a BT elé vigyék-e a kérdést, csütörtöki tanácskozásán dönthet a brit, a német és a francia külügymniszter.
Vágólapra másolva!

Várhatóan az ENSZ BT elé viszik Irán ügyét, miután a Teherán kedden úgy döntött, újraindít egy sor, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által lezárt nukleáris létesítményt, köztük a gázcentrifugákkal rendelkező natanzi kutatóintézetet. A nyugati államok attól tartanak, hogy Irán atomfegyver előállítása céljából indítja el ezeket a létesítményeket, Teherán szerint viszont csak áramot akarnak termelni.

Tony Blair brit kormányfő szerdán közölte, nemzetközi egyetértésben kell az ENSZ BT elé tárni iráni atomdossziét. Tony Blair "valóban nagyos súlyosnak" nevezte a helyzetet a brit parlament alsóházában elmondott beszédében.

Az ügyben csütörtökön tanácskozásra ülnek össze Berlinben az iráni atomprogramról Teheránnal tárgyaló EU-hármas - Németország, Franciaország és Nagy-Britannia - külügyminiszterei. A csütörtöki ülésen részt vesz Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is. A tanácskozás végeztével a résztvevők telefonon egyeztetnek Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel.

A nyugati aggodalmaskodást és az ENSZ-szankciókkal való fenyegetőzést szerdán éles szavakkal ítélte el Ali Akbar Hasemi Rafszandzsáni. A volt iráni elnök közölte, országa nem mondhat le atomprogramjáról. Rafszandzsáni "erőszakoskodásnak" nevezte a nyugati fenyegetéseket, amely "megdöbbentő, főleg, abban a tekintetben, hogy demokratikus, szabad és az emberi jogokat biztosító országok részéről történik" - mondta.

Szerdán számos állam vezető politikusa fejezte ki csalódottságát Teherán keddi lépése miatt, többek között Oroszország, az Egyesült Államok, Izrael. Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője egyenesen azt közölte, az iráni nukleáris program felújítása után az Egyesült Államok a katonai beavatkozást sem zárja ki teljes mértékben, noha egyelőre nem terveznek semmifajta támadást Irán ellen.

Teherán két év után, kedden újította fel a nukleáris fűtőanyag előállításával kapcsolatos kutatásait, elmérgesítve az atomprogramja körül nyugati országokkal kialakult viszályát. Washington és az EU attól tart, hogy Irán békés célúnak mondott atomprogramjának leple alatt atombomba előállítására törekszik, amit Teherán tagad.

[origo]/MTI