Peresz a második lesz a Kadima listáján

Vágólapra másolva!
A rendkívül nagy nemzetközi tekintélynek örvendő, Nobel-békedíjas Simon Peresz a második lesz majd az agyvérzést szenvedett Ariel Saron miniszterelnök által létrehozott Kadima (Előre) elnevezésű párt parlamenti választási listáján - jelentette kedden este az egyik jeruzsálemi kereskedelmi televízió.
Vágólapra másolva!

A listát a jelenlegi ügyvezető kormányfő, s Saron közeli bizalmasának számító Ehud Olmert vezeti majd. A 82 esztendős Peresz tavaly novemberben, több évtizedes tagság után lépett ki korábbi pártjából, a baloldali izraeli Munkapártból, s csatlakozott Saron újonnan létrehozott centrista pártjához, amelyet a március végére kitűzött parlamenti választások nagy esélyesének tartanak. A Kadima győzelmi esélyei nem csökkentek azután sem, hogy Ariel Saron teljes felépülésére szinte semmi remény.

Peresz második "listás" helye nem meglepetés, ugyanis a hét elején maga a politikus jelentette be: nem kíván miniszterelnök lenni, sőt kormánytisztséget sem kíván vállalni, hanem minden erejével a béke megteremtését szeretné előmozdítani. Ezzel egyidejűleg híveit Olmert, illetve a Kadima támogatására szólította fel.

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a Kadima biztos befutónak számit a március 28-i választásokon. A kedden közzétett felmérések azt jövendölték, hogy a Saron által létrehozott párt az izraeli parlament, a kneszet 120 mandátuma közül legkevesebb 45-re számíthat. A második helyen a Pereszt felváltó Amir Perec vezette Izraeli Munkapárt áll mintegy 18 képviselői hellyel, míg a felmérések a jobboldali Likudnak - Benjamin Netanjahuval az élen - mindössze 15 képviselői helyet jósoltak.

A válaszokból kitűnt az is, hogy a megkérdezettek több mint ötven százaléka bízik Olmertben, aki a Kadima győzelme esetén minden valószínűség szerint Saron helyébe lép.