Saron nem a kezeléstől kapott agyvérzést

Vágólapra másolva!
Cáfolták az Ariel Saront kezelő orvosok a Háárec című napilap azon állítását kedden este, amely szerint a miniszterelnöknek adott véralvadásgátló szerek okozhatták a második, az elsőnél jóval súlyosabb agyvérzést.
Vágólapra másolva!

A Háárec az általa megkérdezett orvosokra hivatkoza arról írt: a miniszterelnök egy korábban nem diagnosztizált agybetegségben szenvedett, amelyet súlyosbíthattak az első agyvérzése után neki adott véralvadásgátló szerek, sőt éppen ezek a szerek váltották ki a második, végzetes agyvérzést.

Ha az agyi véredények betegségét idejében diagnosztizálták volna, rögtön azután, hogy Saron első, enyhébb agyvérzése december 18-án bekövetkezett, nem írtak volna fel neki véralvadásgátlót a kockázat miatt - mondta a lap által megkérdetett egyik orvos A Háárec szerint azonban a betegséget csak a második, súlyos agyvérzés után fedezték fel.

Határozottan cáfolta és visszautasította az újság állítását ugyanakkor kedd este Slómó Mor-Joszéf, a miniszterelnököt kezelő Hadassza kórház igazgatója. A kórház vezetője szerint a cikkben foglaltak nem felelnek meg a valóságnak.

Saron orvosai már a kormányfő első, decemberi agyvérzésekor pontos és teljes diagnózissal rendelkeztek, s a mostani, második agyvérzést követően nem is készült újabb diagnózis - jelentette ki az igazgató, megerősítve, hogy miközben folytatódik a miniszterelnöknek a mesterséges kómából történő fokozatos felébresztése, állapota továbbra is válságos.