Klaus magyarázatot kér a magyarokat megkövető levélre

2006.01.12. 18:00

Václav Klaus cseh államfő csütörtökön levélben szólította fel Jirí Paroubek miniszterelnököt, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem tájékoztatta őt arról a levélről, amelyben megkövette a csehországi magyarokat a II. világháború utáni jogsérelmekért. Jirí Paroubek a bírálatot visszautasította. Klaus akciójára éppen a magyar államfő, Sólyom László prágai látogatása során került sor.

"Sajnálatos, hogy sem a köztársasági elnök, sem Tomás Pojar, a külügyminiszter bilaterális kapcsolatokért felelős helyettese, aki jelen volt a tárgyalásokon, nem tudtak erről a tényről a magyar államfő cseh köztársaságbeli munkalátogatásának előkészítése során, s csak a két küldöttség tárgyalásai közben tájékoztatta őket a magyar elnök" - tolmácsolta a cseh államfő álláspontját szóvivője, Petr Hájek. "Az elnök ezért írásban felszólította Paroubeket, hogy adjon erre magyarázatot" - mondta a szóvivő.

Paroubek az Együttélés Politikai Mozgalom elnökének, Kocsis László Attilának címzett válaszlevelében kijelentette, hogy a csehországi magyarokra és a lengyelekre is vonatkozik a kormány tavaly augusztusi nyilatkozata, amelyben megkövette a szudétanémet antifasisztákat.

Klaus a magyar államfővel folytatott megbeszélései után, egy sajtóértekezleten elismerte, hogy nem tud a levélről. Ugyanakkor közölte: továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint hibás lépés a kormánynak a német antifasiszták irányába tett gesztusa. Sólyom László a sajtóértekezleten kijelentette, hogy Magyarország üdvözli a levelet, s pozitívnak tartja a cseh kormányfő lépését.

"Úgy vélem, hogy az elnök úrnak nem kellett volna saját magát, és az egész Cseh Köztársaságot nevetségessé tennie, ha az egész ügyet áttanulmányozta volna" - mondta cseh újságíróknak Paroubek. Hozzátette, hogy a kormány augusztusi nyilatkozata ebben a kérdésben teljesen egyértelmű, s azt Klausnak ismernie kellene.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK