A CNN bocsánatot kért Irántól

Vágólapra másolva!
A CNN bocsánatot kért Irántól Mahmúd Ahmadinezsád elnök nyilatkozatának elferdítése miatt, amelyre hivatkozva Iránban betiltották az amerikai hírtelevízió tevékenységét.
Vágólapra másolva!

Az amerikai hírkonszern közleményében elismerte, hogy egy fordítási hiba miatt a CNN pontatlanul adta vissza Ahmadizsenád elnök szavait. Emiatt bocsánatot kért valamennyi csatornáján, köztük a CNN Internationalon, a CNN USA-n és a CNN.com internetes portálon, egyúttal sajnálkozását fejezte ki mind az iráni kormánynak, mind pedig Irán ENSZ-nagykövetének. Ugyanakkor a CNN mélységes csalódottságának adott hangot a televíziót érintő iráni tilalmi intézkedés miatt.

Teheráni illetékesek szerint a CNN szinkrontolmácsa úgy fordította Ahmadinezsád szavait az elnök szombati, egyenes adásban közvetített sajtótájékoztatója során, hogy Irán atombomba birtoklására törekszik, és a Nyugatnak nem szabad megakadályoznia, hogy Iránnak atomfegyverei legyenek.

Az iráni kulturális minisztérium közleménye szerint a perzsa nyelven beszélő elnök a "technológia" és nem a "fegyver" kifejezést használta, s azt hangsúlyozta, hogy "az atombomba birtoklása és alkalmazása ellentétes az iszlám vallással". Ezért, figyelembe véve a CNN-nek a szakmai etika ellen az elmúlt években elkövetett vétségeit, a CNN újságírói tevékenységét beszüntetik Teheránban, és a hírcsatorna tudósítói a jövőben nem utazhatnak Iránba - áll a kommünikében.

A CNN iráni származású sztárriportere, Christiane Amanpour jelenleg Teheránban tartózkodik. Az amerikai hírcsatornának nincs állandó irodája Iránban, de tudósítói korábban rövid időtartamra beutazási engedélyt kaptak.

A teheráni kormány egyébként hétfőn azt is bejelentette, hogy a külföldi turisták - az amerikaiakat is beleértve - 15 napos beutazóvízumot kaphatnak az iszlám köztársaság határállomásaira érkezve. Ez azután újabb 15 nappal meghosszabbítható, ha pedig a turista egy hónapnál is tovább kíván maradni, a belügyminisztériumhoz fordulhat különleges engedélyért. A kormány e lépéssel fejleszteni akarja az ország idegenforgalmát.

Az erről beszámoló illetékes szerint a rendelet minden ország állampolgáraira vonatkozik - Izrael kivételével, amelynek létét Irán nem ismeri el. Az iráni beutazóvízum megszerzése eddig általában hosszú és bonyolult folyamat volt.