Menekülteket lakoltattak ki a dermesztő hidegben Moszkvában

Vágólapra másolva!
Ügyészi vizsgálat indult csütörtökön Moszkvában egy szálloda ellen, amely két nap alatt tizenöt azerbajdzsáni menekültet hajított az utcára a mínusz 25 Celsius-fokos farkasordító hidegben - közölte egy emberi jogi szervezet képviselője.
Vágólapra másolva!

A karabahi konfliktus elől Moszkvába menekült azerbajdzsániak a hatóságok rendelkezése alapján 1990 óta ingyen laktak a szállodában, és az intézmény vezetése most vissza akarta szerezni a szobákat, hogy azokat jó pénzért bérbe adhassa - számolt be Jevgenyij Bobrov, a jogvédő szervezet illetékese.

A vizsgálatot "önkényesség, a határozott jogi tilalom ellenében végrehajtott kilakoltatás, valamint emberek egészségének veszélyeztetése" miatt indították meg - tette hozzá Bobrov. A szállodában maradt mintegy húsz másik menekült szobáiban kikapcsolták az áramot és elzárták a vizet.

Miután az ügyészség ellenőrizte a menekültek által elmondottakat, megállapította, hogy az igazgatóság eljárása kegyetlen volt - idézte az ügyészségi hivatal sajtószolgálatát a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség. A rendőrség és a szálloda nem engedelmeskedett a moszkvai déli kerületi ügyészség hétfőn este kiadott rendeletének, miszerint be kell fogadni az utcára került embereket.

Azerbajdzsán 1988 és 1994 között háborút vívott Örményországgal a területébe ékelt, de örmények lakta Karabah miatt. A fegyveres konfliktusnak csaknem 25 ezer ember esett áldozatul, mintegy 20 ezer azeri kényszerült száműzetésbe, az otthonaikból elűzöttek vagy elmenekültek száma megközelíti az egymilliót.