A Hezbollah és az Amal vezetőivel tárgyalt az iráni elnök

Vágólapra másolva!
A Hezbollah és az Amal libanoni síita szervezetek vezetőivel találkozott pénteken Damaszkuszban Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
Vágólapra másolva!

Az ANI libanoni hírszolgálati iroda szerint Ahmadinezsád fogadta Haszan Naszrallahot, a Hezbollah, és Nabih Berrit, az Amal vezetőjét; utóbbi egyben a libanoni parlament elnöke. Mindkét szervezet szoros kapcsolatokat ápol Szíriával és Iránnal is. Berri és Ahmadinezsád a találkozón "Libanon egysége és szuverenitása megőrzésének, valamint az Izraellel szembeni libanoni ellenállás támogatásának szükségességét" hangsúlyozták.

Berri első ízben tesz bejelentett látogatást Szíriába azóta, hogy Damaszkusz 2005 áprilisában kivonta csapatait közel 30 év után Libanonból. A két libanoni síita vezető szíriai látogatására olyan pillanatban került sor, amikor a két ország kapcsolatai mélyponton vannak.