Tovább terjed az AIDS Kínában

2006.01.25. 7:40

Tavaly 70 ezer új HIV-fertőzöttet regisztáltak a hatóságok Kínában. Bár a pontosabb adatgyűjtés alapján kevesebb az országban élő HIV-fertőzöttek összlétszáma, mint azt korábban becsülték, a WHO szerint semmi jele a betegség visszaszorulásának.

Az új fertőzöttekre vonatkozó adatokat szerdán közösen hozta nyilvánosságra a kínai minisztérium és az Egészségügyi Világszervezet (WHO), illetve az ENSZ AIDS-ellenes küzdelemmel foglalkozó hivatala. Egyben tudatták, hogy a korábbi 840 ezerről 650 ezerre csökkentették a Kínában élő HIV-fertőzöttek hivatalosan becsült összlétszámát.

Henk Bekedam, a WHO pekingi képviselője sajtóértekezletén hangsúlyozta: bár a HIV-fertőzöttek teljes száma a módosítás nyomán csökkenni látszik, a 70 ezer új HIV-fertőzött megjelenése mindenképpen arra utal, hogy az ázsiai országban semmi jelét nem tapasztalni annak, hogy a betegség visszaszorulna.

A kínai hatóságok eddig egy 2003-as becslésre alapozva vélték úgy, hogy az ázsiai országban 840 ezer HIV-fertőzött, illetve 80 ezer olyan ember él, akiknél már teljesen kifejlődött a szerzett immunhiányos betegség, az AIDS. A fertőzöttek számának 650 ezerre való csökkenését az magyarázza, hogy időközben javult a HIV-fertőzéssel kapcsolatos adatgyűjtés, s a kínai hatóságok ma már jobban fel tudják becsülni a leginkább veszélyeztetett társadalmi rétegekben - a fecskendőket használó kábítószer-fogyasztók és a szexmunkások körében - élő fertőzöttek számát.

KAPCSOLÓDÓ CIKK